Lezajlott a Fanvue nevű cég által szervezett World AI Creator Awards (WAICA) nevű verseny, ami gyakorlatilag nem volt más, mint egy szépségverseny olyan nők számára, akik a valóságban nem is léteznek, hanem programozók hozták őket létre generatív mesterséges intelligencia segítségével.

A pályázat a bejelentése idején nagy port vert fel, hiszen a szépségipartól kezdve a fiatalok mentális egészségéért aggódó pszichológusokig nagyon sokan rossz szemmel nézik az MI-csajok előretörését. A negatív hangok ellenére a tartalomgyártással foglalkozó piaci szereplők határozottan állást foglaltak a verseny mellett, amiről elmondták, hogy egy idő után ez lehet a techvilág Oscarja.

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

Igen, jól olvastad: szépségverseny robotok által rajzolt nőknek.

Szóval nincs mese, úgy tűnik, a Miss AI igenis egy dolog lesz a jövőben és a minap meg is szavazták a virtuális koronát az első győztesnek. Ahogy a fentebb hivatkozott cikkünkben is leírtuk, a zsűri nem azt nézte, mennyire szép az MI által létrehozott pályázó, hiszen ilyen téren már a generatív algoritmusok megszületése után néhány hónappal nagyon elszaladt a ló...

Egy program olyan képeket generál, hogy az igazi pornóra végül senki nem lesz kíváncsi

Ha megnézed ezeket a 18 pluszos képeket, nem tartod majd lehetetlennek, hogy a gépek a szexmunkásokat is munkanélkülivé teszik előbb-utóbb.

A szexiség helyett a WAICA ítészei inkább a közösségimédia-jelenlétet, az üzenetet és a megalkotott virtuális karakter személyiségét díjazták. Ezek alapján a történelem első Miss AI-jának címét egy marokkói programozó által létrehozott influenszer, Kenza Layli kapta, aki már most rengeteg követővel rendelkezik és példaképül szolgál a közel-keleti nők számára. Íme:

A pályázat fődíja 20 ezer dollár volt, amit így Kenza marokkói szülőatyja vehetett magához. Bár udvarhölgyeket igazából nem választottak, mutatunk néhány olyan, shortlistre került AI-lányt, akik szintén jó eséllyel indultak a fődíjért. Ő itt a francia Kerdi, aki leginkább a természetvédelem mellett kampányol:

Lou egy színésznő, aki Brazíliában nyújt inspirációt a fekete kisebbség tagjai számára:

Olivia a valódi és a digitális világ közötti egyensúly megteremtéséért fáradozik:

Shatavari a nők egészségének megőrzésére hívja fel a figyelmet:

Rainbow az LMBTQ-jogok és a nemek közötti egyenlőség mellett kampányol:

A szintén francia Lalina a mentális egészséget tartja a legfontosabbnak:

Ilik erős női karakterként a nők társadalmi szerepvállalásának fontosságát hangsúlyozza:

Látható, hogy a zsűri számára a küllemnél sokkal fontosabb tényezőként esett latba a pályázók által alkotott entitások üzenete és az, hogy ezt milyen hatékonyan tudják átadni a követők számára. A bemutatott személyiségek a manapság legdivatosabb témákat karolták föl, melyek közül idén a marokkói Kenza találtatott a legprofibb munkának.

(A főképen Altana López spanyol AI-influenszer/modell látható.)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés