A lázadás, mint olyan, még 2013-ban sem elhanyagolható tevékenység, főleg ha a rock- vagy a popszakmában dolgozol. Lázadni bármi ellen lehet, érdemes és kötelező is, de többnyire a fennálló politikai vagy társadalmi helyzet kapja meg azt a bizonyos jól irányzott pofont, mert az mégiscsak rosszul hangzik egy dalban, hogy ki emelte fel a receptmagazinok árát, vagy hogy ki vette ki a Discoveryt a kábelcsomagból.

Baj csak akkor van, amikor maga a lázadó sem tudja, mi ellen lázad. Itt van nekünk ez a friss és ropogós Cops zenekar, akik láthatóan egy ma született zavarkeltő fájersztárter lelkületével bírnak, csak éppen egy percig sem gondolkodtak el azon, hogy amit mondanak, az legalább akkora sületlen baromság, mint egy begombázott Teletubbies-epizód. Ki nyírta ki a popipart? – kérdezik első klipjükben, amin azért csak-csak elgondolkodik az ember. Mert hát a lázadó zenész nem pont a popipart akarja kinyírni? Mármint a popzene ipari mivoltát? Mert többnyire azt nevezzük popiparnak. Az persze nem fér ki a refrénbe, hogy ki nyírta ki az igényes popzenét, de akkor is… És ha már meghalt a popipar, miért nem lambadázunk szenvedélyesen a sírja felett? Vagy itt valami másról lenne szó, csak a jelentés elveszett az éterben?

Állítólag mi vagyunk a felelősek a brutális gyilkosságért, aminek én személy szerint örülnék is, de tulajdonképpen minek is irtanám ki az igénytelen popzenét, ha annak is megvan a közönsége? Legyen mindenki boldog, legfeljebb ha elindul egy lakossági sláger, elkapcsolom a tévét, a rádiót, vagy hogy mást ne mondjak, be sem kapcsolom, csak lazán becsúsztatok egy cédét, és hallgatom, ami nekem tetszik. Mert megtehetem. Ja, hogy itt az eladásokról ÉS az igényes popzene hiányáról beszélünk? Az más ügy, bár nem tudom, akárhogy is nézem, minden oldalról úgy néz ki, hogy aki igényes popzenét játszik, az valahogy megél belőle, vagy ha nem is él meg, nem sír miatta, csak teszi a dolgát, és megél inkább másból.

A kérdés tehát inkább az, ki nyírta ki a lemezvásárlási kedvet. Mi magunk? A sátáni fájlmegosztók? A torrentezés? A lustaság? A gazdasági helyzet? A South Park-i Gulya csapata? Vagy csak az, hogy semmit sem akarunk meghallgatni kettőnél többször? Valószínűleg az előbb említett tényezők összessége. Csak olyan lemezt veszünk meg, ami a gyűjteményünket nem azért gazdagítja, mert borítójának színe remekül megy a tapétánkhoz. A tartalma miatt. Csak hát a tartalom sokszor pont annyit ér, mint egy rágógumi, és elhasznált rágókat sem ragasztunk az íróasztalunk alá, hogy megmaradjon az emléke. A másolás pedig mint tudjuk, megöli a zenét, szóval vegyünk csak bólogató zsiráffal ellátott terméket a Kadencia kiadótól, ha merünk, aztán ússzunk a sosem hallgatott lemezek tengerében.

De rendben, tegyük fel, hogy a Cops mégis feltámasztja a popipart. Előkerülnek a bokrokból azok az emberek, akik már évtizedek óta nem hallottak igazi zenét, lemezeket vesznek és koncertekre járnak. Fizetővendégek lesznek. Egymás hátán hömpölyög majd a sok-sok Soho Party-rajongó a Cops-koncerteken, és ugrál, ha kedves az élete. Mert ez elméletileg így fog történni. Mert mi vagyunk a hibásak, vegyük már észre. Apu azért iszik, mert te másolsz. Mert ha nem másolnál, akkor lenne jó zene is. Minden meg van oldva, a problémák megoldásához szükséges analitikus gondolkodás legkisebb jele, vagy a külföldön sikerrel, illetve csak félsikerrel lezajlott zeneipart megreformáló gondolatok átböngészése nélkül. Lázadni kell. Ész nélkül.

Ez a fajta lázadás 2013-ban már teljesen értelmetlen, mégis folyamatosan szembe jön az emberrel. A popipar halott? Örülj neki! A cédék eladási mutatója és a legális letöltések száma alacsony? Az már nem annyira örvendetes. A helyzetet megoldani nehéz, és még nehezebb lesz, ha esztelenül nekimész a lelkesedését amúgy is elvesztett vásárlónak, akkor nem bűntudata lesz, hanem herótja a negatív hozzáállástól. Apu ökölbe szorított keze vagyok. Sírni és kongatni a vészharangot nem szabad. Soha. Ötleteket gyártani, figyelni a külföldi történéseket viszont már igen, anyázni és a vevőt sértegetni, akinek elment a kedve a vásárlástól, szigorúan tilos. Az együtt anyázás egyre kevésbé menő, a vevő etetése viszont minden esetben megengedett.

Tegyük fel, elmész a piacra. Régebben volt még ott egy bácsi, akitől vetted a paradicsomot, de egy ideje már másik piacra jársz, mert ahhoz van kedved. Egyszer azonban mégis a régi helyen jársz, beugrasz paradicsomért, a bácsi pedig elküld téged egy messzi-messzi galaxisba vukik hónalját szagolgatni, mert nem voltál hajlandó többé kemény héjú magyar fürtöst vásárolni tőle. Hogy ezt nyomatékosítsa, még a nevedet is kiírta a bódé oldalára azok mellé, akik szintén eltűntek a törzsvásárlók köréből. Mit teszel? Bűntudatból visszajársz majd hozzá, hogy leszedje a neved, vagy hagyod, hogy valóban csődbe menjen az üzlete, ha már ennyire udvariatlan módon bánt a vevőkkel?

Tehát a Cops által feltett kérdésre kedves Rózsa György úr, a helyes válasz a B, azaz a popipart az udvariatlan kiszolgálás ölte meg, és azok, akik amiatt sírnak, hogy meghalt a popipar. A kígyó a saját farkába harapott, és meghalt. Emlékét kegyelettel őrizzük.