Az amerikai filmakadémia hónapokkal a hivatalos Oscar-gála előtt úgy döntött, hogy versenyen kívül szoborral jutalmaz négy nagy hatású alkotót, közöttük mindenki Marty McFlyját is, akinek Woody Harrelson nyújtotta át az elismerést.

Fox mellett tiszteletbeli elismerést kapott még a Los Angelesben tartott gálán Diane Warren dalszerző, Euzhan Palcy rendező és Peter Weir rendező is.

Weir eddig hat Oscar-jelölést kapott olyan filmek miatt, mint a Holt költők társasága és a Zöld kártya, de ezek mellett ő rendezte a Truman Show és a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán című alkotásokat is, melyeket soha nem fogunk neki elfelejteni. Warren az Armageddon és a Pearl Harbor – Égi háború betétdalai miatt, Euzhan Palcy pedig A négerek utcája című alkotása miatt lehet ismerős.

Íme a díjazottak:

Harrelson megható beszédet mondott a díj átadása előtt, melyben felidézte Fox karrierjének kezdetét és azt is, hogy a színész a Parkinson-kór diagnózisa után sem adta fel, és a mai napig harcol a betegség ellen.

(képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

100 milliárd dollárt veszített a kezei között a Disney, úgyhogy most ment a levesbe

Azonnali hatállyal leváltották a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari-cégének fejét, és ez még nem minden.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés