Bár ebből a darabból még bármi lehet, az biztosnak látszik, hogy hatalmas érdeklődés előzi meg Antoine Fuqua filmjének bemutatóját. Michael Jackson valóban a pop csillaga, még 17 évvel a halála után is komoly tömegek fognak jegyet venni erre a filmre.

Bár az alkotás a Jackson család közreműködésével készült, ám a most megjelent nagy előzetes tanúsága szerint ettől még nem fogja elhallgatni az egykori családfő meglehetősen zsarnoki természetét, ami egy életre meghatározta, hogyan tekintett magára a később világsztárrá vált énekes, akit unoköccse, Jaafar Jackson fog megformálni.

A sztár körüli botrányok is megjelennek majd, de a jelek szerint az igazán kínos részleteket, vagyis a szexuális zaklatásokról szóló vádak által lefestett furcsaságokat hiába is keressük majd ebben a zenés életrajzi drámában.

A Michael április 23-án mutatkozim be a magyar mozikban.

Ez is érdekelhet:

Meryl Streep ismét zseniálisan tenyérbemászó Az ördög Pradát visel folytatásának teljes előzetesében

Úgy tűnik, Miranda még mindig tojik mindenkire, vagy legalábbis úgy tesz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
15% 8-10 éve
41% +10 éve