Érkezett egy hír a Microsoftról, aztán egy másik a Sony háza tájáról, és most el kellene dönteni, kinek ment el az esze, mert a két cég közül az egyik a jelek szerint nagyon elront valamit.

Az említett cégek videojátékos ágazatairól beszélünk, vagyis a Microsoft esetében az Xbox, a Sony esetében pedig a PlayStation brand a hírek főszereplője. Az mindkét cégben közös, hogy az újgenerációs asztali konzoljaikra olyan hatalmas a kereslet, hogy egyik vállalat sem képes azt kielégíteni.

Ennek nemcsak az az oka, hogy a nyerészkedők készletfelhalmozása miatt a vásárlók nem jutnak hozzá a termékekhez, de a chiphiány is közrejátszik abban, hogy a gyártók egyszerűen képtelenek szállítani azt a mennyiséget, amire a piacokon igény mutatkozik.

A fenti miatt azt gondolhatnád, hogy most mindkét cégóriás azon van, hogy a gyártósorok őrült tempóban ontsák az új gépeket, és ha ezt vesszük alapul, az első hír nem is ad okot csodálkozásra. A Microsoft ugyanis a minap megerősítette a The Verge magazinnak, hogy már jó ideje leállították az előző generációs Xbox One konzolok gyártását. A redmontiak egészen pontosan 2020 végén szüntették meg a gyártást, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne még ezekből a piacon, de

az biztos, hogy ha elfogynak az Xbox One S és X konzolok, újak már nem fognak a polcokra kerülni.

A lépés érthető, hiszen a Microsoft most már gőzerővel gyártja (vagyis gyártaná) az Xbox Series X és S gépeket, hiszen a népek ezeket vennék, ha lenne belőlük elég.

Az Xbox Series konzolok

A másik hír már ad okot némi fejvakarásra, a Bloomberg ugyanis arról számolt be, hogy a Sony fejesei úgy döntöttek, hogy legyártanak további egymillió PlayStation 4-et, hogy – és most a lapnak nyilatkozó névtelen Sony bennfentest idézzük – ezzel töltsék ki az ellátási láncban keletkezett űrt. A lépés oka állítólag az, hogy a PlayStation 4 összeszerelése olcsóbb és gyorsabb,

azt viszont nemigen értjük, hogyan fogják kielégíteni az újonnan legyártott előző generációs konzolok a PS5-re vágyakozó tömegeket.

A döntés hátterében állhat egyébként az is, hogy az év első felében megjelenő PS-exkluzív játékok még PS4-en is játszhatóak lesznek, vagyis a cég azt a logikát követi, hogy ha valaki csak ezek miatt akarna felszállni a PlayStation-vonatra, annak jó lesz az eggyel öregebb gép is.

A PlayStation 5 ökoszisztéma darabjai

Józan paraszti ésszel a Microsoft döntése tűnik igazolhatónak, hiszen a cég nem fecsérel energiákat az előző generációra. A Sony talán el tud adni még néhány százezer PlayStation 4-et, de piaci elemzők szerint az év első hónapjaiban legyártott egymillió új gép nagy része biztosan a nyakukon fog maradni. Közben a PS5 gyártása tovább akadozik, bár ez valószínűleg azzal sem oldóna meg, ha a cég a régi konzolok gyártásába tett kapacitásokat is erre fordítaná.

Egy dolog biztos:

ha nem adod le időben az előrendelést, jó eséllyel idén sem teheted be azt a PS5-öt vagy Xbox Series X-et a tévéd mellé.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Willem Dafoe olyan Joker-folytatást szeretne, hogy már most kifizetnénk érte a mozijegyet