Páger Antal 1944-ben elhagyta az országot, majd Argentínába menekült, mert háborús bűnösként akarták elítélni, ez a tény pedig azóta is sok találgatásra ad okot. Most akkor náci volt vagy nem?
Már írtunk arról, hogyan kaszálta el az új rezsim a háború előtti filmek legnagyobb sztárjait, hogyan kezelték kvázi leprásként Jávort, Rádayt, Karádyt… És aztán ott voltak az olyan egyértelműen erős jobboldali kötődésű sztárok, akik jobbnak látták, ha nem várják meg az oroszok megérkezését, például Muráti Lili és befolyásos színházigazgató férje, Vaszary János, Szeleczky Zita, vagy a korszak második-harmadik számú férfisztárja, Páger Antal (nálunk döntetlenre áll Ráday Imrével).
Az első világháborús veterán Páger élete akkor került mellékvágányra, amikor a második világháború előtt részt vett szélsőjobboldali politikai megmozdulásokon, toborzógyűléseken szónokolt, ráadásul az antiszemita propagandafilmnek számító Őrségváltás-ban is játszott. Ezenkívül két radikális lap, a Magyar Futár és az Egyedül vagyunk antibolsevista matinéin is feltűnt és beszédet mondott.
„Idehaza távozását és haza nem térését politikai beismerésnek értékelik. Felvetik felelősségét némely második világháború alatt forgatott filmjének hangvétele miatt. Bizonyos filmeket antiszemita és horthysta propagandafilmnek titulálnak, ezek szereplői, és az alkotóstáb zöme tiltólistára kerül. Másik fő vád Págerrel szemben egy híradófelvétel, amelyen jól láthatóan parolázik a nyilasvezér Szálasival 1944 késő őszén. Páger erről később úgy beszél, hogy rászedték, és becsapottságának felismerése vezetett végleg távozásához, és az ország elhagyására. Állítása szerint sok mindenbe második felesége, Komár Júlia vitte bele, akinek számtalan barátja is volt Szálasi nemzetiszocialista kormányában.”
„Páger a keresztény-nemzeti kurzus melletti propagandista volt. A keresztény nemzeti fajvédő kurzus mellett, és nem a nyilas kurzus mellett. A nyilas kurzus csak egy része ennek. Tehát ő többet vállalt be: bevállalta a Sztójai-kormányt és az Imrédy-kormányt is” – ezt már Ungváry Krisztián történész nyilatkozta egy Págerről szóló tévéműsorban.
Ez több mint elég volt akkoriban, hogy lelépjen valaki az országból, így aztán először Ausztriába, majd Argentínába emigrált, ami mondjuk nem volt a legszerencsésebb választás, ha valaki nem akart háborús bűnösnek tűnni, tekintve, hogy becslések szerint nagyjából kétezer náci tiszt és katona is Dél-Amerikában – Brazíliában, Paraguayban és Chilében – telepedett le. Például a Priebke–Eichmann–Mengele-trió is, ami persze nem tesz egyenlőségjelet Páger és pár tömeggyilkos közé, de a lokáció kiválasztása mindenesetre érdekes volt.
Azért landolt annyi SS-tag Argentínában, mert az ország kormánya tulajdonképpen tárt karokkal fogadta őket, nem kellett elszámoltatástól, kiadatástól tartaniuk, állampolgárságot kaptak, és a helyi sajtó sem mert kellemetlen kérdéseket feltenni velük kapcsolatban. (Perón miniszterelnök ’39-től két éven át a hitleri Németországban volt katonai attasé, és erősen szimpatizált a rezsimmel.) Ez a háborús bűnösök számára kedvező állapot 1955-ben ért véget, amikor is a Juan Domingo Perón vezette kormányt puccsal megbuktatták, és a menekültek fölötti védőburok egyik pillanatról a másikra megszűnt létezni.
Ebben az időszakban több ex-náci úgy vélte, hogy Argentína már nem biztonságos terep, és elhagyták az országot, köztük Dr. Jozef Mengele is, aki először Paraguayban, majd Brazíliában telepedett le. Talán ha Adolf Eichmann sem ragaszkodik a helyi klímához, akkor az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak nem sikerül becserkésznie Buenos Airesben.
Szóval 1955 szeptemberében bedőlt a Perón-kormány, és sokan (főleg olyanok, akiknek ott volt az SS-ben rendszeresített, vércsoportot jelző tetoválás a karjukon) Brazília és a környező országok felé vették az irányt.
Erre az időszakra esik az is, hogy Págert annyira gyötörni kezdte a honvágy, hogy komolyan fontolóra vette a hazatérést. Ez a tény kapásból cáfol mindent azzal kapcsolatban, hogy valóban mélyen benne lett volna a szélsőjobboldali politikai mozgalmakban, egész egyszerűen annyi történt, hogy népszerűségét pártok szívesen használták fel propagandacélokra, és úgy fest, ebben akkori felesége, Komár Júlia is szerepet játszhatott. Nyilván nehéz döntés lehetett ez Págernek, ugyanis azzal, hogy hazatért, szétszakította a családját: a felesége és kisebbik lánya Argentínában maradt.
Levéltári kutatásokból kiderült, hogy a magyar kommunista kormány már 1953-ban felvette a kapcsolatot Págerrel hazatérése kapcsán. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött Páger-dosszié szerint a színészt „a külföldön élő fasiszta magyar emigráció elleni harcban” kívánták felhasználni.
Páger azonban nem pusztán visszakullogott a hátsó ajtón, hanem a 2007-ben nyilvánosságra került aktája szerint keményen diktálta hazatérése feltételeit.
„Már-már készen állt az egyezség, azonban az utolsó pillanatban Páger újabb kívánságokkal lépett fel. Egykori balatonföldvári és Lupa-szigeti telkein túl még azt kérte, hogy amíg nem költözhet be állami pénzen rendbe hozott villájába, addig állják vendéglátói az ideiglenes lakhelynek kiszemelt Gellért Szálló számláját. Ez utóbbi igények később is zavarólag hatottak a kilenctételes megállapodásban, s a forradalom utáni MSZMP-vezetés sem kívánta sokáig a feltételeket elfogadni.”
Két hónappal később, az ötvenhatos forradalom napjaiban Páger Gellért Szálló-beli lakosztályában várta, hogy visszakapja orbánhegyi villáját, amit egyébként Balázs Bélának utaltak ki, és az özvegye lakott benne. Az 57 éves színészt folyamatosan megfigyelték, ennek megfelelően nem is folyt bele a forradalmi eseményekbe, úgy is mondhatjuk, megtanulta a leckét: jobb, ha szépen csendben marad.
A rendszer tulajdonképpen úgy jutalmazta, hogy engedte dolgozni, ráadásul a villáját is visszakapta 1959-ben. A szocialista rendszer logikátlanságát képtelenség követni, ugyanis az ellehetetlenített Jávor nem hogy nem keveredett ilyen ügyekbe, de már a háború alatt nyilvánosan felszólalt a szélsőjobboldali eszmék ellen, amiért később a nyilas hatalom letartóztatta, meghurcolta. Akár az új rendszer emblematikus figurája is lehetett volna, ehelyett a színházi világban megtűrték, de a filmvászon közelébe már nem juthatott.
Ehhez képest Páger Antal szinte nagyobb sztár lett, mint a háború előtt volt. Közel száz filmmel és tévéjátékkal a korszak legfoglalkoztatottabb színészének számított, 1964-ben a magyar filmtörténet egyik legerősebb alakítását nyújtotta Ranódy László Pacsirtájá-ban, amivel Cannes-ban megosztva megszerezte a legjobb férfialakítás díját. Akadnak, akik persze nem feltétlenül tehetsége alapján ítélek meg a huszadik század egyik legzseniálisabb magyar színészét: az egyik oldal meghurcolt nemzeti fajvédőként emlékezik rá, a másik meg antiszemita náciként. Nem muszáj választani.
(Forrás: múlt-kor, archívnet, huszadikszazad.hu, Fortepan)