2024-re készülhet el a saját.

Múzeumot nyit Japánban a Nintendo, ahol játékaikat és történetüket mutatják be – a Nintendo Gallerynek egy használaton kívüli kiotói gyárépület ad majd otthont és 2024 tavaszára készülhet el.

A közlemény kevés részletet árult el arról, hogy a Super Mariót kifejlesztő cég mi mindennel várja majd a rajongókat, annyit viszont már tudni, hogy a múzeumot a kiotói prefektúra Udzsi városában 1969-ben épült gyárban rendezik be, ahol nyugati játékkártyákat és a japán hanafuda nevű kártyát kezdték el gyártani – egyébként ugyanitt javították a videojátékok konzoljait is, de 2016-ban máshová költöztették az üzemet, és a Nintendo azóta ötletel, hogy mire használhatná a telephelyet.

A cég 1889 óta készít hanafudát, első otthoni videojátékát, a TV Game 15-öt és a TV Game 6-ot 1977-ben dobta piacra. A Super Mario 1985-től kapható, két évvel később a Nintendo elkezdte árusítani játékkonzolját. Első vidámparkjuk márciusban nyílt meg Oszakában.

Eközben...

Szeptemberben jöhet a felturbózott Nintendo Switch

Állítólag a hivatalos bejelentése már nemsokára megtörténhet, a gyártás is hamarosan indul.

(Forrás: Today, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve