Az oké, hogy az Irie Maffia lesz a Szigeten Robbie Williams előzenekara, de most kilenc bandának is feladták a leckét, ha a közönségük is úgy akarja, akkor ők is játszhatnak még a díszférfi előtt a -1. napon. Íme a Nagyszínpad tehetségmutató idei jelöltjei.

Idén is lesz Nagyszínpad, május 21-22-23-án lesz érdemes elzarándokolni az Akváriumba, hogy kiderüljön, a közönség szerint melyik remek magyar zenekar hivatott szerintük nagyobb színpadra. Tavaly a Mary Popkids nyert, idén kilenc bandának is adott a lehetőség, hogy kicsit erősebb lendületet kapjon a karrierje. Ez a kilenc banda a következő: Ocho Macho, Headbengs, Kelemen Kabátban, The Biebers, Middlemist Red, Margaret Island, Soerii & Poolek, Babel és a Honeybeast. A Nagyszínpad nyertese nem csak Williams úr előtt léphet fel, de a VOLT-on is kiemelkedő slotban játszhat szombaton, a Strand Fesztivál legnagyobb színpadán is előadhatja magasművészetét, klipet forgathat, ráadásul egy egész éven át bérel számára turnébuszt a produkció. Ahogy az korábban is volt, 15 percben mutathatja majd meg mindenki, mit tud, a három elődöntő után a döntőt május 30-án rendezik. A Petőfi Rádió pedig nyilván szanaszét játssza majd minden előadó dalait, de hát ez tulajdonképpen eddig is így volt. Győzzőn bárki, de tényleg, mindenkinek sok sikert!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés