A vietnámi származású Nari Nguyen születésétől fogva Budapesten él, így 2011-ben indulhatott az Európában élő vietnámi nők számára rendezett szépségversenyen. Meg is nyerte.

Ez nem is csoda, hiszen a hölgy nemcsak gyönyörű, de tehetséges is, amiről először 2019-ben bizonyosodhatott meg a szélesebb közönség, amikor bemutatták a Drakulics elvtárs című vígjátékot. Ebben még csak egy apró mellékszerepben tűnt fel, de már ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy Narit imádja a kamera.

Épp ezért, amikor a héten debütáló Az almafa virága című magyar és vietnámi koprodukcióban készült romantikus filmhez keresték a női főszereplőt, az alkotók kezébe került egy cetli, rajta Nari Nguyen nevével, ami végül a film plakátján is ott virít teljes pompájában.

Nari egyébként korábban nem tanult színjátszást, de szerencsére a szereposztás során senki nem kért tőle végzettséget igazoló dokumentumot, elég volt a tehetség, illetve az a kellem és küllem, amit most ezeken a képeken te is megcsodálhatsz:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@nariinguyen által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@nariinguyen által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@nariinguyen által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@nariinguyen által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@nariinguyen által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@nariinguyen által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@nariinguyen által megosztott bejegyzés

A hölgy Az almafa virága című moziban egy vietnámi lányt alakít, aki a nagyapja után nyomoz napjaink Budapestjén, miközben a film egy másik cselekményszála a hetvenes években játszódik a magyar fővárosban, és egy egzotikus szerelem történetét meséli el.

Mivel a fenti szinopszis alapján a játékidő felében Narit is láthatjuk, ezért ennél momentán nem tudunk jobb tanácsot adni:

Uzsgyi a moziba!

(főkép: Prime Look Models/fotós: Sulyok László, smink: Vályi Mercédesz)

Ez is érdekelhet:

Emlékszel még a kilencvenes évek egyik legszexibb sikolykirálynőjére?

Idén már 44 éves a Tudom, mit tettél tavaly nyáron fő látványossága.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
28% Igen, de csalódás volt.
21% Még nem, de megnézem.
43% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés