Az idén 34 éves angol színésznő le sem tagadhatná dominikai származású édesanyját. Egzotikus szépség, aki a héten elstartolt autós agymenésben, a Halálos iramban 10-ben látható a mozikban, de mi még emlékszünk arra, amikor a tévé előtt ülve kapkodtuk miatta a levegőt.

Nathalie még 2006-ban kezdte a karrierjét a Hollyoaks című szériával, ám igazából a Trónok harca című világsikerű fantasy-sorozattal került fel a popkulturális világtérképre. Néhány évvel később jött a Halálos iramban 7, a többi pedig már nagybetűs FILMTÖRTÉNELEM, ahogy Vin Diesel mondaná.

Natalie egyébként annyira csinos, hogy a 2015-ös autós akciómozi készítői sem tudták nem így bemutatni a karakterét:

Szóval a művésznő valóban kellemes a szemnek, amiről bárki meggyőződhet, akinek volt már szerencséje olyan sajtóeseményen részt venni, ahol ő is felbukkant...

...vagy aki követi őt valamelyik közösségi platformon, például az Instagramon:

Mi természetesen bárhol örülünk a felbukkanásának, de be kell vallanunk, hogy leginkább a Trónok harca miatt emlékszünk rá, ahol Nathalie Daenerys Targaryen hűséges tanácsadóját és tolmácsát, Missandeit játszotta. A sorozatnak volt egy része, mégpedig a negyedik évad nyolcadik epizódja, melyben tanúi lehettünk egy különösen látványos jelenetnek.

Ebben Daenerys seregeinek vezére, a Szürke Féreg nevű karakter éppen fürdés és mosás közben pillantotta meg Missandeit, aki az első meglepetés után kiegyenesedve is megmutatta magát a kukkolónak.

Na igen, a Trónok harca nemcsak a véres jeleneteiről volt híres, és ezt a mutatványt mi azóta is az emlékezetesebbek között tartjuk számon.

Ilyesmit ugyan nem fogsz látni a Halálos iramban 10-ben, de lesznek helyette repkedő autók, tűzijáték meg feszülő izmok és behúzott hasak. Irány a mozi!

(képek: Getty Images, HBO)

Ez is érdekelhet:

Jennifer Lopez legerotikusabb filmes jeleneteit képtelenség megunni

Az idén 53 éves sztár még mindig vágyaink tárgya.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
46% Igen, de menedzselhető.
44% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés