Szereted a Nickelodeont? Akkor ez a te filmed. De nem ám úgy a Nickelodeont, hogy csak a jobb műsorokat, amik naggyá tették a csatornát, hanem mindent róla, a szutykot is, amit a gyerekek ugyan imádnak, de te felnőtt fejjel tudod, hogy azok bizony bénán megírt, idegesítő animációs izék, amelyek rémálmaidban kerülnek csak elő, viszont akkor sűrűn. A Ne játssz a tűzzel olyan, mint egy Nickelodeon best of, mintha egy rajzfilm lenne, amit a sors furcsa fintora folytán mégis élő szereplőkkel forgattak le, és ettől néha nagyon bizarrá tud válni.

Főleg azért, mert tulajdonképpen a film marketingesei valamiért családi mókaként próbálták eladni a mozit, de ez bizony a "családi" minősítéstől legalább annyira van messze mint egy Halász Judit-koncert tévés verziója a 18-as karikától. Ez tulajdonképpen tényleg egy nem kedvesen debil rajzfilm, és tényleg minden, de minden egy animációs gyerekhacacáré érzését árasztja az elejétől a végéig. A karakterei szándékosan elnagyoltak, a sztorija csak fosós-hányós gegekre épít, a főhőse pedig egy annyira baltával faragott figura, akiről akár animációs sorozatot is lehetne rittyenteni, talán még jobban is állna neki, mint ez a verzió, amiben John Cena képtelen megvillantani, hogy egyébként mennyire jó komikus.

Persze, hogy képtelen, mivel semmi dolga nincs, csak keményen nézni, és néha zavarban lenni, mivel nem tud mit kezdeni a gyerekekkel, akik a nyakába szakadnak. Ó igen, itt a jó öreg Ovizsaru-formula, de az Ovizsaru ehhez a filmhez képest egy Oscar-díjas alkotás, és azt se felejtsük el, hogy abból a filmből a mai napig idézgetünk, és jó szívvel gondolunk rá, mert valamennyire mégis csak bájos volt.

A Ne játssz a tűzzel viszont fullba nyomja a kretént. A röhögve arconfosás csak a kezdet, de tulajdonképpen minden egyes geg arra épít, hogy ezek a jaj, de rakoncátlan gyerekek mennyire nem hallgatnak a felnőttekre, és valahogy mindent elcsesznek, mintha egy bebélyegezett elefántot terelnél be egy porcelánboltba. Aztán persze ezek a nagyon gyerekellenes férfiak szépen megváltoznak, a végére meg jön egy akkora happy end, mint John Cena bicepsze: távolról is jól látható, kemény, és senki sem akarja elrejteni, de minek is tenné.

A film sztorija egyébként tényleg ezerszer látott: egy tűzoltócsapat kissé bajba kerül, amikor a csapat kb. fele lelép, majd egy mentés során rajtuk marad három gyerek, két kicsi és egy nagyobb, akiknek a szülei isten tudja, hol vannak. Közben a vezetőjük, Jake (John Cena) szeretne megcsípni egy kinevezést, de ez a gyerkőcökkel eléggé nehézkessé válik. És persze hogy van itt szerelmi szál is, mert minden gyerekes filmbe kell egy nő is, és hát maradjunk annyiban, hogy van, és pont az lesz a szerepe, amire számítasz, és pont az történik a film végén is, amit sejtesz.

Ebből simán ki lehetett volna hozni egy nagyon szerethető kis vígjátékot, de a Ne játssz a tűzzel valami elképesztő módon tojik a felnőttek fejére, minden poénja gyerekes, minden karaktere olyan, ahogy a gyerekek elképzelik a felnőtteket, így mondjuk hat év környékén még jól is szórakozik rajta mindenki, felnőttként viszont inkább bizarr ez az egész, mint szórakoztató. A kakapisi humort persze azért sokan szeretik, úgyhogy nem árt adni neki egy esélyt, ha szereted a húgyszagot (4DX-ben kész kínszenvedés lehet a film), de mindenki más inkább vegye elő az Ovizsarut újra.

És egyébként ha már elővettük az Ovizsarut és társait, akkor gondolkodjunk el azon is, hogy régen azok voltak a rosszabb filmek, amik nem voltak ugyan jók, de szerettük őket mégis. Milyen jó lenne, ha most is inkább azok lennének a családi filmek „középszarjai”, mint hogy olyan filmeken kelljen az arcunkba temetni a kezünket, mint ez.

Végül is nem lehetetlen jól szórakozni rajta, de ennyi erővel akár a mozi vécéjében is áthugyozhatunk a fal felett a szomszédra, és jót röhöghetünk rajta.  De nézzük a jó oldalát: nagyon jó benne látni a Deadpool-filmek Negasonic Teenage Warheadjét, Brianna Hildebrandot hosszú hajjal, csajosan. John Cena viszont ennél jóval többet érdemel.