Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Nem minden idők legjobb remastered kiadása a Hot Pursuité, de Switch-en több értelme van, mint hinnéd.

Amikor kiderült, hogy remastered kiadást kap a 2010-es Need for Speed Hot Pursuit, valljuk be, csalódottak voltunk, hiszen a Hot Pursuit egy kicsit túl sokszor került már elő az NFS történelmében, először ’98-ban a Need for Speed III: Hot Pursuittal, majd 2002-ben a Hot Pursuit 2-vel, és hát tegyük a szívünkre a kezünket, ha remasterre vagy rebootra gondolunk ezzel a szériával kapcsolatban, mindig az Undergroundot kaparnánk elő, és adnánk a fejlesztők becses kezeibe, hogy ugyan kezdjenek vele valamit. De nem. Erről még csak álmodni sem szabad, viszont itt a Hot Pursuit Remastered, amit nem nagyon lehet hova tenni.

Csak mert azt már az előzetes videókon is látni lehet, hogy nem izzadtak meg a munkában a srácok a Criterionnál és a Stellarnál, alig különbözik a játék a régi verziótól, persze azért azt nem lehet elvitatni tőle, hogy jobban néz ki. Az utak barázdái, a fények, a tükröződések maibbak, a táj részletessége egy egészen picit erősebb, de nagyjából ennyiben ki is merül a nagy mutatvány, így jó kérdés, hogy mire érdemes egyáltalán beszerezni, ha az embernek megint kedve támadna játszani ezzel a játékkal. A helyes válasz: Nintendo Switch-re.

Az a helyzet, hogy igazából Switch-en a legcsúnyább a Hot Pursuit Remastered, de itt nem is vársz tőle csodákat. Egy PS4-től már annál inkább. Ott fontosabb lenne, hogy ha már tényleg hozzányúltak a játékhoz, akkor az előbb említett pár elemen, plusz a sebességen túl tényleg egy igazán 2020-as élményt kapjunk, ezt viszont nem kapja meg senki. Valamit viszont igen. És ez a játékélmény.

A Need for Speed: Hot Pursuit Remastered ugyanis még mindig egy eszméletlenül jó játék, akkor is lekötne, ha semmit sem változtattak volna a 10 évvel ezelőtti változatán, de gondolj bele, milyen jó is mondjuk ott játszani a Hot Pursuittal, ahol csak akarsz? Vécén ülve, munkába menet (jó, az most mondjuk annyira nem) vagy bárhol, ahol csak kedved tartja? Hát elárulom: rohadt jó élmény. És ezt az élményt csak erősíti, hogy a HP-t tulajdonképpen az isten is arra teremtette, hogy kis adagokban, unaloműzőnek használd.

Ha esetleg már nem emlékeznél rá, akkor kicsit felfrissítem az emlékezetedet, hogy miről is volt itt szó: van egy térképed, amin nem tudsz ugyan fel-alá furikázni, csak semmi open world hacacáré, a térképen versenyeket találsz, amelyek teljesítésével újabb és újabb helyszínek jelennek meg, ahol le kell győznünk pár ellenfelet vagy az órát. A Hot Pursuit viszont megfejeli a koncepciót azzal, hogy az utcai versenyzők és a rendőrök bőrében vagy inkább autóiban is száguldozhatunk, és szabadon választhatjuk ki, hogy éppen melyikük versenysorozatait, vagy küldetéseit szeretnénk nyomni.

Az utcai versenyzők és a rendőrök is elég szép autóparkkal rendelkeznek, ahogy haladunk előre a játékban és teljesítjük a versenyeket, úgy oldhatunk fel jobbnál jobb új autókat, amiket bizonyos versenytípusokban vezethetünk, időnként pedig szuperverdákat is kipróbálhatunk egy-egy verseny erejéig, és megpróbáljuk őket nem rommá törni, mire beérünk a célba.

Annyira jó, hogy a Need for Speed: Hot Pursuit brutálisan régimódi, és ezt a brutálisan régimódi játékot ott játszom, ahol akarom, hogy azt nem lehet elmondani. Amikor az ember elalvás előtt az ágyban csak lenyom még 1-2 kört, aztán persze lesz belőle 5-6, és mosolyogva teszi le a konzolt, akkor visszajön valami egy szebb időből. És akkor még az sem érdekli, hogy igen, a játék tényleg lehetne szebb. De néha így is kifejezetten szép, a sebességre pedig egyáltalán nem lehet panasz.

Ez a játék még abból a korból való, amikor még bőven elég volt, hogy az autóválasztás mellett egy pár színből álló színválasztó szerepelt csak, a személyre szabási lehetőségek pedig mondjuk úgy, hogy ennyiben ki is merültek. És ez így tökéletes volt. Tökéletes most is.

És hát a zenék… A zenék mindig mindent meghatároztak a Need for Speed-játékokban, és bár nem a Hot Pursuité volt minden idők legemlékezetesebb soundtrackje, azért csak megmosolyogja az ember, amikor megszólal a Pendulumtól a Watercolour, az ember pedig úgy rohan bele a végtelenbe, hogy le sem veszi a kezét a gáz triggeréről. Nem, még fékezésnél sem. Minek is tennéd?

Switch-en dokkolva és handheld módban sem különösebben más az élmény, már ami a grafikát illeti, viszont a sebességgel a legkevésbé sincs probléma. Csak hát alig látni a különbséget a régi és az új között. És itt jönnek az igazi problémák. Mert hát lehet, hogy tényleg iszonyú jó élmény még mindig ez a játék, és hosszú időre leköti az embert, nem biztos, hogy akarsz érte adni 12000 Ft-ot.

Ez nagyon sok pénz egy ilyen fél-remasterért, ami viszont azzal is megpróbál meggyőzni, hogy cross-multi lehetőséget kínál, és az összes DLC-t belepakolja egyetlen csomagba. Szóval meg fogod bánni, ha megveszed? Nem. Viszont annak nem fogsz örülni, hogy „remastered” címszóval már el lehet adni egy régi játékot drágábban. Több meló kellett volna, vagy mérsékeltebb ár. Vagy mindkettő. A Squadronsnál bejött. Legközelebb bejönne itt is. De félő, hogy előkerül majd egy Underground Remastered hasonló felfogásban, azt is megvesszük, és bár lesznek vele problémáink, azt is vigyorogva rommá játsszuk majd.

7
  • Nem lehet ráfogni, hogy sokkal szebb lenne az eredetijénél
  • De a játékélmény még mindig csillagos ötös
  • Elég drága
HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.