Máshol egyelőre nem láthatod az Élősködőket, de a Maradona-dokumentumfilmet, és más csodákat sem. Ráadásul mindezt ingyen a CineFesten.

Mi minden éven elzarándokolunk a CineFestre Miskolcra, mert egyrészt filmfesztivál létére elképesztően nagy buli (inkább nem mesélünk, vannak dolgok, amik Miskolcon maradnak), másrészről pedig nagyon jó filmeket lehet megnézni magyar premier előtt vagy helyett, hiszen sok bemutatott versenyfilm be sem jön az országba. Itt láttuk jóval bemutató előtt a Szólíts a nevedent és A bűnöst is, és úgy néz ki, hogy idén is olyan filmeket lehet majd megnézni, amikért egyszerűen be kell szállni a kocsiba, vagy fel kell ülni a vonatra, nem kell sajnálni érte a pénzt, úgyis minden vetítés ingyen van.

Idén a Kitekintő kategóriában itt lesz először látható a sokak szerint simán az év filmjének kikiáltható Élősködők (Gisaengchung), Joon-ho Bong mozija állítólag teljesen megérdemelten nyerte az Arany Pálmát is Cannes-ban, az Okja és a Snowpiercer rendezőjének új agymenése ugyanis egyszerre viccesen és abszurd módon mutatja be a gazdagok és a szegények közötti ellentéteket. Aki látta, csak szuperlatívuszokban tud beszélni róla.

Miskolcon debütál A világítótorony (The Lighthouse) is, Robert Pattinson és Willem Dafoe kétszemélyes, borongós filmje szintén levett a lábáról mindenkit, a két színész állítólag óriásit alakít, és még azok is megszerették végre utána Robert Pattinsont, akik egyébként mélységesen rühellték.

Moziban még nem láthattad A lelőhely (Prospect) című filmet, amelyben egy fiatal lány és az apja egy távoli holdra utaznak, hogy meggazdagodhassanak, aztán persze semmi sem sül el úgy, ahogy várták. Pedro Pascal remek ebben a moziban, mindenképpen meg kell nézned ezt a sci-fit, ha kimaradt volna.

Miskolcra jön Riley Keough horrorja, A menedék (The Lodge), ami az első előzetesek alapján a szokásos elhagyatott házas horror, amiben persze valami csúnyaság történt, ami elkezdi kísérteni a lakókat, de ha hinni lehet a kritikáknak, akkor ezúttal tényleg nagyon ijesztő filmmel állunk szemben, amit a Goodnight, Mommy rendezői készítettek.

Nagyon jó ezt leírni: az Oscar-díjas magyar rendező, Deák Kristóf is itt mutatja be Foglyok című filmjét, ami egy igaz történeten alapul, melyben 1951-ben egy családot a hatalom képviselői a saját lakásukban ejtenek foglyul, aztán szépen elkezd nőni a feszültség, ami nem sok jót szül.

Aki pedig szeretné látni Asif Kapadia remek Diego Maradona című dokumentumfilmjét, ami egyáltalán nem finomkodva járja körbe Maradona tündöklését és bukását, az is nyugodtan jöjjön a Művészetek Házába, a CineDocs dokumentumfilm-sorozatban ugyanis ezt is meg lehet nézni ingyen.

A CineFest Miskolcon szeptember 13-21. között zajlik majd, mi ott leszünk, ha ti is, akkor koccintsunk majd egyet a Művészetek Háza melletti bárban. Ott is ott leszünk. Mindenhol. Is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában