Bill Skarsgårdtól sem kéne pofon. A színész egyik új filmje kedvéért egészen kipattintotta magát.

A Boy Kills World című filmben emberünk egy olyan hőst játszik, akinek egy disztópikus, erőszakos jövőben kiirtják a családját, őt pedig összesodorja a sors egy sámánnal, aki egy furcsa rítus segítségével gyilkológépet csinál belőle. Ez így egy egészen egyszerű bosszúmozinak ígérkezik, és bizony a rendező személye miatt sincs okunk arra, hogy felkapjuk a fejünket, hiszen az elsőfilmes német direktor, Moritz Mohr vezényli a projektet.

Így muszáj volt más módot találni arra, hogy kicsit felizgassák a közönséget, rászóltak hát az eddig nem épp komoly izomzatáról híres Skarsgårdra, hogy ugyan pakoljon már magára pár kilót, ő pedig azt mondta, oké, a művészetért mindent. Az alkotóknak ezután már nem is volt más dolguk, mint eljuttatni egy fotót a feszítő sztárról az Entertainment Weekly munkatársának, a többi pedig már működik magától.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Entertainment Weekly (@entertainmentweekly) által megosztott bejegyzés

Az biztos, hogy így még nem láttuk az Az című horror bohócával nagyot robbantó színészt. Teljesen hihető lesz, ha a filmben halomra pakolja a rosszfiúkat, bár azt egyelőre még nem tudjuk, mikor láthatjuk ezt a saját szemünkkel, a mozi ugyanis még nem kapott premierdátumot.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.