A kereskedelmi tévék megjelenése előtt, mielőtt még elárasztottak volna minket a reklámblokkok, az agyrohasztó valóságshow-k és infantilis vetélkedők, a televízió a dolgozó népet úgy akarta szórakoztatni, hogy közben senkiből ne legyen élőhalott. Erre ez a tíz műsorszám a tökéletes bizonyíték.

Vers mindenkinek

Nem szerettük, de hogyan is szerethettük volna kisgyerekként? Hiszen ebben a műsorszámban emberek arcát mutatták premier plánban, akik tök furán beszéltek mindenféle dolgokról, amiket akkor mi még nem érthettünk. Felnőtt fejjel azonban már nagyon is értjük, és most már szívesen megnéznénk egy-egy nagy formátumú színészt, amint megtörten arról beszél, hogy „Milyen volt szeme kékje, nem tudom már...”. A formátum persze ma már biztosan nem működne. A költészet keveseket érdekel, akiket pedig igen, azok biztosan nem a tévék képernyőjén keresik. Ez a műfaj sajnos a hagyományos, múlt századi, lassú tempójú, emberközeli, közszolgálati tévézéssel együtt halt ki.

A Hét

Mi sem mutatja jobban azt, hogy a nyolcvanas években még sokkal lassabban történtek a dolgok, mint manapság, mint hogy akkor még simán volt létjogosultsága egy vasárnap esti magazinműsornak, ami a hét fontosabb történéseit vette sorra. Ebből már túl sokra nemigen emlékszik a most harmincas korosztály, de a fura főcímzene dallamaira egészen biztosan sokan a fejükhöz kapnak. Akkoriban még a híradó politika-, pontosabban pártpolitika-mentes volt, a lényeg pedig a híradás volt, a szó szigorúbb értelmében. A Hét még ezenfelül is hajlandó volt egy kicsit elemezgetni, továbbgondolni, mindezt a teljesebb tájékoztatás jegyében.

Esti mese

A nyolcvanas években még nem volt nonstop mesecsatorna, ami elé le lehetett tenni a gyereket zaciba. A Szünidei matiné volt meg a tévémaci, és slussz-passz. Az oktató célzat nemcsak ott érhető tetten, hogy akkoriban még minden mesének volt valami könnyen dekódolható tanulsága, de ott is, hogy egyértelművé tette, hogy az Esti mese után a gyereknek ágyban a helye. Ez adta meg a hétköznapok ritmusát, ami egyébként úgy kell az egészséges gyerekkorhoz, mint a gyakori ölelés és a tápláló étrend. Na most mondd, hogy a jól ismert dallamok hatására nem érzel kellemes melegséget szívtájékon!

A hét műtárgya

Ezt még a Vers mindenkinek-nél is jobban utáltuk, mert hát abban nem sok érdekeset találtunk, hogy körbeforgatnak valami régi kacatot, miközben egy rezignált férfihang művészettörténet-órát tart a háttérben. A verselő színészek esetében legalább néha becsúszott valami viccesebb költemény, amit kigúvadt szemekkel adhatott elő az érdemes művész. De ez! Persze visszagondolva tudjuk, hogy ennek is volt funkciója: szépérzékre, kultúrára nevelte az erre fogékony nézőket. Ma már nemigen tudnánk elképzelni semmi ehhez hasonlót még az ismeretterjesztő csatornákon sem, hogy a hazai kereskedelmi tévékről ne is beszéljünk.

Delta

A tudományos magazinműsor, aminek a főcímét a félelmetes zene és fura képek miatt gyerekek ezrei nézték szorongva. Kudlik Júlia ezzel szemben már megnyugtató jelenség volt, ahogy maga a műsor sem volt különösebben ijesztő. A híres-hírhedt főcímzene Tom Dissevelt és Kid Baltan Song Of The Second Moon című szerzeménye 1957-ből, amiről mi nemigen tudjuk elképzelni, hogy egy fárasztó nap után ezt hallgatná bárki egy pohár konyakkal a kezében. Egy a lényeg: aki a Delta rendszeres nézője volt, elmondhatta magáról, hogy a tudományos fejlődés ütőerén tartja az ujját. Már amolyan szovjetbarát módon.

Ablak

1981-től kéthetente, '85-től minden pénteken délután jelentkezett ez a közszolgálati magazinműsor, ami sokáig arról volt híres, hogy aki nem fordult meg a szerkesztői gárdájában, azt gyakorlatilag nem is jegyezték a magyar televíziózásban. Te a leginkább onnan emlékezhetsz rá, hogy ebben ismerhette meg a szélesebb közönség Bálint Györgyöt, azaz Bálint gazdát, aki önálló rovatban adott kertészkedési tippeket a nézőknek. Az Ablak-nak emellett volt kulturális, jogi, egészségügyi rovata is, vagyis minden téren segítette a népet, hogy a magyar egy kicsit boldogabb és tájékozottabb legyen, amikor feláll a tévé elől.

Idősebbek is elkezdhetik

A Tv torna sokaknak nem volt más, csak egy kis intermezzo az esti film előtt, amit anyu a vasaló mögül, apu meg a műsorújságból feltekintgetve szenvedett végig, ahelyett, hogy megmozgatná elgémberedett végtagjait. Ez volt az átlag, de az is egészen biztos, hogy mindenki ismer legalább egyvalakit, aki becsülettel végigtornázta ezeket a mai szemmel már megmosolyogtató szessönöket. „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell”, ahogy a zseniális, bár némileg szexista főcím állítja, és ez a nagyon fontos tanítás meg is ragadt az emberek fejében, még akkor is, ha annak idején csak töredékük állt föl parancsszóra a tévé előtt.

Én táncolnék veled

Ez a műsorszám a magyar néplélek egy igen érzékeny pontjára tapintott rá: nem tudunk táncolni. Mármint olyan értelemben nem tudunk, hogy a csárdás természetesen még bebaszva is megy, hisz a jobbra kettő-balra kettőt még a hülye is meg tudja csinálni, de ha ennél rafináltabb zene szól, akkor egy átlagos magyar férfi azonnal visszahúzódik a csigaházába. És itt jön be a magyar televízió önfeláldozó közszolgálatisága, hiszen egy létező problémára szállították a megoldást a népművelés jegyében. Mi nem ismertünk olyanokat, akik az Én táncolnék veled hatására váltak versenytáncosokká, de az biztos, hogy aki vette a fáradságot és követte a képernyőn látható instrukciókat, a többieknél egy fokkal kevésbé volt béna, amikor megszólalt egy keringő a Jucikáék esküvőjén.

Másfélmillió lépés Magyarországon

Nem tagadjuk, ennek a szériának a főcímzenéjétől is a frász tört ki minket gyerekként. Sőt, mivel ebben se nem lőttek, se nem verekedtek, már akkor tudtuk, hogy egyórányi tömény dögunalom következik, amikor felcsendült a Muzsikás együttes jól ismert dala. A sorozat stábja a Kéktúrát járta végig, a műsorszám alapvető célja pedig az volt, hogy a magyar észrevegye, mennyire gyönyörű országban élünk. A túrázást tehát olykor helytörténeti, természetfilmes intermezzók szakították meg, de mi addigra már vagy nyálbuborékokat eregetve aludtunk, vagy inkább kimentünk játszani. Persze, utólag elnézést kell kérnünk emiatt, hiszen a Másfélmillió lépés Magyarországon az ország és a természet szeretetére nevelt, így nemcsak akkoriban volt fontos, de manapság sem ártana valami hasonló. A főcímdalt mondjuk pont tudnánk nélkülözni.

Panoráma

1981-től egészen a kilencvenes évek közepéig a Panoráma volt a tévés oknyomozás csúcsa. Nálunk persze nem volt hírverseny, de a műsor munkatársai így sem kényelmeskedték el a dolgot. Olyan interjúkat és exkluzív felvételeket szereztek meg, hogy az ember még ma is megsüvegeli a műsornak dolgozó szakembergárda rátermettségét. Valahogy a Ceauşescu-per felvételeit is meg tudták mutatni, a délszláv háborúról pedig olykor a helyszínről tudósítottak, hogy a Jasszer Arafattal készített interjúról már ne is beszéljünk. Ennek a főcímét a szokásostól eltérően ritmusos zene miatt egyáltalán nem utáltuk, bár azt már nem szerettük annyira, hogy amikor ez ment a tévében, apu folyton lepisszegett minket, ha hangosan játszottunk a matchboxainkkal.

(Nyitókép: Fortepan/Főfotó)

Ez is érdekelhet:

Tíz anomália a kilencvenes évekből, amit a mai napig nem tudunk mire vélni

Gyümivodka, tamagocsi, Buffalo cipő és társai. A kilencvenes években sem volt minden kúl, még ha akkor úgy is éreztük.

A tíz legszebb tévés élményünk a nyolcvanas, kilencvenes évekből

A félmeztelen nénis dezodorreklámtól a Walt Disney bemutatjáig. Szerinted mit hagytunk ki?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Irakban kommandózik a magyar katona a S.E.R.E.G. című magyar akciósorozat első előzetesében

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés