Korai még kijelenteni, hogy megvan az év filmje? – Nyomd, bébi, nyomd-kritika

Lehetett sejteni, hogy Edgar Wright megint nagyot készül gurítani, és tessék, tényleg, a Baby Driver veszettül száguld az év legjobb filmjének díja felé, mert ilyet még nem láttunk.

Az év persze még hosszú, és jön pár trónkövetelő, de olyat, mint a Nyomd, bébi, nyomd, biztosan nem fogsz látni, és nem csak idén, hanem jó eséllyel soha. Műfaját tekintve ugyanis akció-musical. Igen. Akció-musical. Na de aki most azt hiszi, hogy Jamie Foxx és barátai dalra fakadnak egy-egy bankrablás és menekülés közben, az nagyot téved. Itt maximum magának dúdolgat mindenki, de a zenék hangosak, az akciók is, meg úgy általában minden ebben a filmben, és minden nagyot is szól.

Tudom, ez most így kicsit furcsán hangzik, mert hát hogyan lehet egy akciófilm úgy musical, hogy a karakterei nem dalban mondják el a bánatukat. Egyszerűen. Mostanában nagy divat úgy készíteni filmelőzeteseket, hogy fognak egy ismert dalt, amire összevágnak egy akcióklipet, a lövések akkor dördülnek, amikor ráütnek a dobra, az autók gumijai akkor csikorognak, amikor megszólal a gitár. Megvan, ugye? Na most képzeld el ezt egy egész estés filmben. Itt az összes akciójelenet összes hangja tökéletesen illik a zenékhez, amikre rápakolták őket, vagy inkább, hogy úgy mondjam, amire megkoreografálták.

Mert olyanok ezek is, mint valami véres, mocskos táncjelenetek, csak éppen fegyverekkel és autókkal. És ez az ötlet annyira, de annyira jó, hogy azt nem lehet elmondani. Kreatív, jól néz ki, vicces és pumpálja az adrenalint is. Emellett szinte már csak hálálkodni lehet azért, hogy a sztori sem maradt kidolgozatlan, mint ahogy a karakterek sem, akik annak ellenére, hogy nem túl mélyek, pont annyira dolgozta ki őket Edgar Wright, hogy ne hagyjanak minket hidegen, akkor sem, ha rosszfiúk.

A történet szerint Baby (Ansel Elgort) még pofátlanul fiatal, de ő az egyik legjobb sofőr, akit akkor lehet hívni, ha az ember bankot rabolna, és a menekülést nem bízná a véletlenre. Persze nem őt kell hívni, hanem alkalmazóját, Doc-ot (Kevin Spacey), akinek Baby sok-sok pénzzel tartozik, de még egy utolsó meló, és törlesztette az adósságát, aztán mehet isten hírével táncikálni otthon az iPodjain található milliónyi mp3-ra. A meló megvolt, Baby visszavonul, ráadásul megtalálja élete nőjét is a pincérnő Deborában (Lily James), amikor kiderül, hogy a visszavonulás nem annyira egyszerű, ráadásul úgy van szükség rá egy új rabláshoz, hogy az azt elkövető bandának igencsak meggyűlik a baja a munkával, és Baby élete, na meg úgy mindenki másé is egy pillanat alatt összeomlik.

És hogy jön ehhez az egészhez a zene? Úgy, hogy ez az egész maga a zene. Baby élete a dalok körül forog, minden helyzetre talál egy odaillő tracket, amire lehet táncolni vagy vezetni, ahogy azt közhelyesen szokták mondani, a zene számára a levegő. Mindent a dalok szűrőjén keresztül lát és hall, így olyanná válik a film sokszor, mint egy igen költséges, véres, káromkodós és erőszakos klip, de úgy, hogy közben mindvégig brutálisan lehet szeretni.

Magyarul Edgar Wright írt egy csodálatos szerelmes levelet a zenéhez, mert nem más ez, egy hosszú főhajtás igazán jó dalok előtt, amelyek még egy ilyen történetet is át tudnak itatni úgy, hogy az ne legyen életidegen, és hogy olyan stílust adjanak a mozinak, amilyen máskor még nem volt tetten érhető a filmművészetben. Ha úgy vesszük, a Baby Driver egy férfimusical, minden pillanatában szuper színészi játékokkal, kellemesen elnagyolt és őrült karakterekkel, ügyes csavarokkal, és annyi jó zenével, hogy utána az ember önként és dalolva sétálna be a lemezboltba megvenni a soundtracket.

Ansel Elgort kölyökképe és Lily James légies szépsége egy pillanat alatt leveszi az embert a lábáról, marhára lehet őket szeretni és lehet értük szorítani, és hatalmas pacsi Edgar Wrightnak azért, hogy bár musicales elemekkel dolgozik, két lábbal a földön jár, és nem kezeli mesehősént a főszereplőit. Ennek megfelelően alakítja a történetet is, ami egészen nagyfokú tökösségre vall, de hát Wrightot eddig is tökössége miatt szerettük, és fogjuk ezután is. A Baby Driverrel valami olyat alkotott, amit egyszerűen lehetetlen leutánozni, ez egy egyszeri és megismételhetetlen csoda. Biztos, hogy nem lesz elég egyszer látni és igen nagy csodának kell történnie ahhoz, hogy ne kerüljön be az év legjobb három filmje közé.

9
  • Egyedi és nagyon szerethető a stílusa
  • Akció-musical, ami leírva szörnyen hangzik, de iszonyú jól működik
  • Tele van brutálisan jó zenékkel

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon