Ezek az urak minden idők legnagyobb értékű angol betörésében 6 milliárd forintnyi ékszert, nemesfémet, gyémántot és készpénzt szedtek össze. Elkölteni mondjuk nem igazán sikerült, de legalább világhírűek lettek.
Hogy ne ugráljunk össze-vissza az időben, kezdjük az elején és ismerjük meg a történet abszolút főszereplőjét! A szépkorú jómadarak közül a legidősebbet, a 76 éves Brian Readert a többiek csak úgy emlegették, a Mester, vagy – ami még ennél is rajabbul hangzik – a Kormányzó, és a pali bizony rá is szolgált a becenevére. A betörés ötlete az ő fejéből pattant ki, és neki volt a legkalandosabb bűnügyi múltja a haknira összeálló törzstagok közül. Rajta kívül a balhéban még heten vettek részt, közülük ketten már bőven a nyugdíjkorhatár felett tengették napjaikat.
Íme, az ügy négy fő gyanúsítottja, akiknél pazarabb arcokat még egy hollywoodi tolvajos mozi szereposztásért felelős producere sem tudna összetoborozni:
Ezek négyen 2012 óta tervezgették a londoni Gyémántnegyed, a Hatton Garden egyik értékmegőrzőjének kifosztását, ami azért számít különösen zsíros célpontnak, mert a gyomrában konkrétan felbecsülhetetlen értéket halmoztak fel a trezor jómódú ügyfelei. Ezt jól tudták Readerék is, mint ahogy azt is, hogy a tényleges kárösszeget soha nem fogja megtudni a nyilvánosság, lévén a megőrző széfjeiben olyan emberek helyezték el értékeiket, akik a birtokukban lévő vagyont mindenképpen el szerették volna titkolni az adóhatóság és még a jó ég tudja, mi vagy kik elől.
Hőseink 2012 augusztusa óta szinte minden péntek este a Pentonville Roadon lévő The Castle nevű kocsmában találkoztak, hogy az utolsó mozzanatig kiterveljék az epikus rablás végrehajtásának részleteit. Egyikük sem volt egyébként pelyhedző állú kezdő, hiszen ilyen-olyan balhékért mindannyian ütköztek már össze a törvénnyel korábban.
Ahogy alakulgatott a terv, Reader kiosztotta a házi feladatokat. Ő elkezdte képezni magát gyémántbizniszből, míg az 58 éves Daniel Jones a helyszíni nyomrögzítés okosságaiban merült el. A másik kettő jómadár közben beszervezett még öt rosszarcot, akik közül az egyik személyazonosságára csak három évvel később tudtak fényt deríteni a nyomozók, a többi négynek a kezén azonban a rablás után fél évvel már kattant is a bilincs. Közülük a legfiatalabb 42 éves éves volt, vagyis gyakorlatilag zsenge kamasz a többi bűnözőzsenihez képest.
Róluk is van egy helyes kis rajz, amit bizonyos Elizabeth Cook készített a tárgyaláson savanyú képpel ücsörgő gárdáról.
Action!
Most, hogy ismered a szereplőket, rátérhetünk végre a cselekményre, melynek érdemi része 2015. április 2-án, egy szép csütörtöki napon kezdődött, és egészen vasárnapig tartott, mely idő alatt a jómadarak sikeresen kirámolták a Hatton Garden Safe Deposit Ltd. egyik páncéltermét az angol főváros egyik legjobban őrzött utcácskájában.
A különítmény egy fehér Ford Transittal érkezett az értékmegőrző épületéhez, amit - szívás! - egy térfigyelő kamera szépen fel is vett, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A Mester, Terry Perkins, Daniel Jones és a később csatlakozott Carl Wood kiszálltak a furgonból, majd abból súlyos zsákokat, szerszámokat és egyéb eszközöket kezdtek kipakolni.
Az épületbe az a társuk engedte be őket a vészkijáraton keresztül, akit csak három évvel később sikerült elfogni, és akit az ügyészség csak Basil néven emlegetett a tárgyalás alatt. Ezt a jelenetet leszámítva az utca embere semmi gyanúsat nem vehetett észre az egész balhéból. Hogy minimalizálják a lebukás veszélyét, a mobiltelefonjaikat kikapcsolták és walkie-talkie-n tartották a kapcsolatot. Mivel a páncélterem az alagsorban található, mely fölött a cég irodahelyiségei vannak, ezért a bandának először ezeken kellett keresztülküzdenie magát. Az alagsorba végül egy kis falbontás után a liftaknán keresztül sikerült lejutniuk, ahol először megbuherálták a riasztót, aztán hazavágták a biztonsági elektronikát, így nekiláthattak szétfeszíteni a terem első biztonsági fémkapuját.
Ezután már semmi nem akadályozta meg őket abban, hogy a falfúráshoz szükséges nagy teljesítményű gyémántfejű fúrót leszállítsák az alagsorba. Az a vicces az egészben, hogy a riasztó még így is képes volt leadni egy vészjelet, azonban a cég biztonsági őre olyan kényelmes volt, hogy csak kívülről ellenőrizte a páncéltermet és mivel annak külső ajtajai sértetlenek voltak, fütyörészve visszament a kalitkájába pornót nézni.
A betörők közben áttörték a második biztonsági ajtót is, áthajtogattak néhány rácsot, aztán bevetették a már említett Hilti DD350 típusú fúrót, amivel három egymás melletti lyukat fúrtak a páncélterem fél méter vastag betonfalába, amin már egy felnőtt ember is képes volt lapjában átpréselni magát.
Ezután még el kellett volna intézniük egy fémszekrényt, és bár náluk volt egy hidraulikus feszítő, valamiért ezt a műveletet a következő napra halasztották – legalábbis az ügyben eljáró ügyész később így rekonstruálta a történteket. Akárhogy is, a jómadarak végül bejutottak a mézesbödönbe, ahol több száz széf várta, hogy szorgos kezek fölfeszítsék és kibelezzék őket. Persze ez sem egy olyan feladat, amit egy körömreszelővel meg lehetne oldani, így szükség is volt arra a két napra, ami a hétfői nyitásig a betörők rendelkezésére állt.
Hajtóvadászat
Bár a média az első napokban egy 80 milliós balhétól volt hangos, a vádirat szerint az elkövetők összesen csak 14 millió angol font értékű szajréval lógtak meg, ami még így is elég volt ahhoz, hogy lepipálja a szigetország összes korábbi betöréses lopását. Az okozott kár akkora volt, hogy a londoni rendőrség elitegységét szabadították rá az ügyre.
Ebben a videóban a Metropolitan Police illetékesei részletesen megmutatták a tetthelyet:
Hiába, a jelek szerint az időskori elbutulás nem kímélte a Mester csapatát sem, hiszen a kis társaság több olyan hibát is vétett, ami végül a lebukásukhoz vezetett. A rendőrség először a térfigyelő kamera felvételeinek elemzésével szűkítette a kört, majd miután felmerült a nyugdíjas társaság, mint lehetséges elkövetői kör, elkezdték feldolgozni kapcsolataikat, a bűncselekmény előtti mozgásukat, a mobiltelefonjaik helyadatait, majd az ezek alapján elrendelt házkutatás végleg ráadta a srácokra a csíkos pizsamát.
Kiderült, hogy Reader tömegközlekedésre használt kártyájának keretét leginkább a dartfordi otthona és a Hatton Garden közötti utazgatások merítették le és hogy mobiltelefonjaik többször is találkoztak az értékmegőrző környékén. Egyikük számítógépén megtalálták a fúró vásárlásával kapcsolatos böngészési előzményeket, másikuknál pedig ékszerekkel kapcsolatos szakirodalmat, illetve egy Helyszínelésről hülyéknek című könyvet is összeszedtek. Amikor aztán a házkutatások során előkerült a szajré egyharmada, már nem volt értelme tovább tagadni a dolgot és a négy matuzsálem beismerte a cselekmény elkövetését.
És a matek
Sem a nyomozást, sem a vád képviseletét nem bízták amatőrökre, így a banda meggyanúsított tagjait egy nem túlságosan elhúzódó perben végül bűnösnek találták és elítélték. John Collins, Daniel Jones, Terry Perkins és William Lincoln mindannyian hét évet kaptak, Carl Wood hatot, Hugh Doyle pedig ehhez képest olcsón megúszta, hiszen csak 21 hónapnyi börtönnel küldték meg, azt is két évre felfüggesztve.
Hiába ő volt a szellemi vezető, a Mester, azaz Brian Reader mindössze hat év és három hónap börtönt kapott, a nyolcadik terheltet, Jon Harbinsont pedig ártatlannak találták és a perből elbocsátották.
Ez így meglehetősen gyérnek hangzik, de 2018 januárjában az ügy anyagi vonzatai tekintetében illetékes woolwich-i bíróság négy elítéltet, nevezetesen Collinst, Jonest, Perkinst és a Kormányzót összesen 27,5 millió font visszafizetésére kötelezte, melynek nem teljesítése fejenként további hét évnyi börtönt jelent a számukra. Perkins egy héttel az ítélet után elhunyt.
Mivel egyikük sem tudta teljesen kifizetni a rájuk eső részt, ezért mindegyikük büntetése meghosszabbodott, miközben a kilencedik, addig csak Basilként emlegetett jómadarat is sikerült elfogni. Michael Seedet 2019-ben ítélték el. Neki tíz évet kell a hűvösben töltenie, illetve további hetet, ha nem tud 6 millió fontot visszaszolgáltatni a sértettek számára.
Sikersztori?
Nem igazán. A szépkorú rablók egy napig sem élvezhették az elmart milliárdokat, hiszen még azelőtt kézre kerítették őket, hogy letelt volna a kötelező egy éves lapulás időszaka. Ez mondjuk őket biztosan nem vígasztalja, de a történetben volt annyi kraft, hogy végül utat találjon a popkultúrába.
A sztorit nemcsak egy dokusorozatban dolgozták fel, de készült róla egy négyrészes minisorozat Hatton Garden címmel, ami pedig szinte példátlan, hogy három éven belül három nagyjátékfilm is megörökítette a banda történetét.
Ezek közül a leghíresebb A tolvajok királya című angol film, melyben maga Sir Michael Caine alakította a címszereplőt, vagyis a Kormányzót, akiből sikerült egy igazi szerethető, komisz csirkefogót faragni.
Ha nem is felhőtlen Brian Reader élete a rács mögött, ez azért biztosan mosolyt csalt az arcára.