Közeledik az Amazon gondozásában elkészült Országúti diszkó-remake premierje, melyben Jake Gyllenhaal egy ex-ketrecharcost alakít, aki elvállal egy rendész melót egy Florida Keys-i csehóban, amit egy helyi félmaffiózó el akar takarítani, hogy a helyére hotelt építhessen.

A nyolcvanas évek kultklasszikusából Doug Liman forgatott modern akciófilmet, melyhez sikerült besoroznia a sport terepéről egyre inkább a filmsztárság felé kacsingató Conor McGregort is az egyik verőlegény szerepére. Az első trailer kőegyszerű, de baromi látványos, kirobbanó szórakozást sejtet.

A Total Film exkluzív interjút közölt a film sztárjával, Jake Gyllenhaallal, melyben a színész elmondta, hogy Doug Liman egészen újszerű módon irányította a film akciójeleneteit.

Odajött hozzám, és ezt mondta: „Úgy akarom megcsinálni a bunyókat, ahogyan még soha senki előtte.” Egészen megszállottja lett annak, hogyan landolnak az ütések és a rúgások. Nem akarta, hogy ezek a jelenetek olyanok legyenek, amihez a közönség a múltban hozzászokhatott.

A film kaszkadőr-koordinátora, Garrett Warren először nem gondolta, hogy Liman az egész forgatás alatt megőrzi ezt a hozzáállást, mivel más filmeknél csak egy-két alkalommal szokták elővenni azokat a trükköket, amiket a rendező végig alkalmazni akart a mozijában.

Doug azt akarta, hogy az egész film ilyen legyen. A jeleneteket vágások nélkül vettük fel. A bunyók mindenen túltesznek, amit valaha filmre vettek a történelem során. Ez egészen forradalmi!

Bízunk benne, hogy a nagy ígérgetésnek nem lesz fájdalmas csalódás a vége, hiszen már nagyon várjuk ezt a mozit! Az Országúti diszkó március 21-én kerül be a Prime Video kínálatába.

(Forrás: Total Film)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés