A felnövésfilmek legnagyobb problémája, hogy nagyon nehéz újat mutatni. A Sráckornak sikerült, de az a mozi bevállalta, hogy a főhősét tényleg megvárja a felnövésben, úgyhogy nehéz is lett volna hibáznia. A Holdfény sem hibázik, ő azonban elegáns utat választ, úgy mutatja be főszereplőjének férfivá érését, hogy az kicsit sem hatásvadász és minden pillanata minőségi.

A Holdfény egy srác útját mutatja be egészen kiskorától, három fejezetben, ami elég nagy vállalás. Hatalmasakat kell ugrani az időben, így kihagyunk elvileg fontos részeket a sztoriból, de ez nem baj, ha egy film csak egy életút bizonyos elemeire fókuszál, és nem akarja minden részletét kivesézni a főhőse fejlődésének. A Moonlight nem akar ilyesmit tenni, főhőse Chiron, egy srác, aki eleget kap az élettől ahhoz, hogy ott kössön ki, ahol, de a nagy kérdése mégis az, hogyan tud mindenkiben megmaradni a gyerek, hogyan lehet lehámozni az emberről azokat a rétegeket, amelyek felrakódtak rá, hogy végül újra találkozzunk azzal, akivel régebben összekapcsolt minket az élet.

Rettenetesen ügyesen oldja meg a film mindezt. Az első epizódban Chiron még Little néven fut (többnyire szó szerint is fut), így hívják az őt körülvevő fiúk, akik folyamatosan csak cseszegetik, és fizikailag is bántalmazzák őt. Little (Alex Hibbert) szótlan srác, aki drogos anyjával él, és abszolút csak túlélésre játszik. Boldog gyerekkorra esélye sincs, de amikor találkozik a drogdíler Juannal (Mahershala Ali), igazi apapótlékra talál benne, a jóságos férfi és barátnője, Teresa (Janelle Monáe) akarva-akaratlanul is a fiú mögé állnak, Little azonban kétségekkel küzd, hiszen kezd ráébredni másságárra.

A második epizódban Chiront már mindenki saját nevén szólítja, de továbbra sincs boldogabb élete, anyja függősége súlyosbodik, és bár próbál kimenekülni abból, amibe került, a helyzete reménytelen. Mássága ekkorra már nyilvánvaló, így ha lehet, még agresszívebb támadásokat kap, fogadott apja, Juan már nincs vele, de amikor nem várt társra akad, egy pillanatra a világ egy sokkal szebb hellyé változik. Később, a harmadik részben Chiron Black becenéven felnőttként kerül elő, aki maga is követni kezdte pótapja foglalkozását, kemény ember lett, de egy nem várt telefonhívás mégis megtöri a keménységét, és újra előhozza belőle a fiatal srácot.

És mindez marhára nem hangzik érdekesen. Így leírva egy átlagos drámának tűnik a Holdfény, de egyáltalán nem az. Olyan érzékenyen mesél, amire nagyon ritkán van csak példa, mintha sportot űzne abból, hogy egy pillanatra se váljon hatásvadásszá, és bár a befejezésében nem ártott volna talán egy picit katartikusabb élményt adni a nézőnek, eleganciájával és egyszerűségével valahogy mégis eléri, hogy nagyon sokáig eszedbe jusson ez a film. Csodálatos színészi játékok teszik ezt a drámát naggyá, és olyan színészek, akikre inkább aranyló díjak, mint a holdfény fog sütni mostanában.