Amikor az Amerikai Filmakadémia kihirdette, hogy idén kioszt egy „rajongók kedvence” nevű plecsnit is, mi csak a fejünket csóváltuk.

Az Oscar-gála nézettsége évről évre zuhan, egyértelmű tehát, mi volt ezzel a szervezők célja. Természetesen az érdeklődést akarták növelni ezzel a lépéssel, hogy végre elismerést kapjon egy olyan alkotás is, ami nem – vagy nemcsak – kritikai vagy politikai szempontok mentén, hanem a nézők véleménye alapján érdemes a figyelemre.

A megvalósítás azonban tragikus. A 2021-es felhozatal darabjaira úgy (is) leadhatja a voksát az istenadta nép, hogy a Twitteren az #OscarsFanFavorite hashtaget használja, ez a döntés pedig már a bejelentést követően komoly össztűzbe került, most pedig a gyakorlat is megmutatja, mennyire rossz ötlet volt a hashtagelős módszerre bízni a dolgot.

A Deadline egyik kolumnistája ugyanis körbenézett kicsit a neten, és rájött, hogy vannak olyan fórumok, melyek tagjai a kezdetektől figyelik és számolgatják a hashtaggel kitüntetett filmeket, illetve a rájuk érkező szavazatokat, melyek alapján

a várakozásokkal szemben jelenleg az Amazon 2021-es Hamupipőke-feldolgozása áll az élen, vagyis jó esély van rá, hogy végül ez kapja majd a közönségkedvencnek járó elismerést.

A film, ami tavaly azzal került a hírekbe, hogy igen szabadon értelmezve az eredeti mesét, Hamupipőke átment benne feministába, a jóságos tündért pedig egy meleg férfi alakította, a minősége miatt végül nemigen volt érdemes a figyelemre. Az alkotás nézői értékelése jelenleg 4,2 ponton áll az IMDb-n, a Metacritic és a Rotten Tomatoes nevű kritikaösszesítő oldalakon pedig 41 ponton, illetve 43%-on tanyázik, ami igen beszédes, ha az ember azon filózik, meg akarja-e nézni ezt a rendhagyó tündérmesét.

A minőség azonban nem mindig fontos szempont. A film címszereplőjét alakító Camila Cabello rajongói például a jelek szerint addig nem nyugszanak, amíg az Amazon mozija nem kapja meg az Oscartól a fanfavorit jelzőt, ami már csak azért is orbitális meglepetés lenne, mert minden épeszű ember a Pókember: Nincs hazaút győzelmére fogadott volna, amikor kiderült, hogy közönségszavazáson dől el az új kategória sorsa.

Ez a fordulat egyébként a legjobban a Sonynak fájhat majd, hiszen a Hamupipőke az ő projektjükként indult, míg el nem adták az Amazonnak, és most ez veheti el a világsikerű Pókember-mozitól a közönségkedvencnek járó díjat. Ha tényleg így lesz, annak biztosan örülnek majd a Cabello-rajongók, de egyúttal nevetségessé teheti az egész Oscar-gálát, ami szépen lassan teljesen irrelevánssá válhat.

Igaz, sokak szemében már most is az.

Ez is érdekelhet:

Tíz film a kétezres évekből, ami szerintünk nem érdemelte meg a legjobb filmnek járó Oscar-díjat

Szubjektív lista olyan filmekről, amelyeknél volt sokkal jobb is a jelöltek között.

(Forrás: Deadline)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában