Mindig is csodálattal figyeltem azokat, akik felnőttként is képesek voltak irdatlan módon rajongani a LEGO-ért, képesek voltak napokat is rászánni arra, hogy apró kockákból felépítsék mondjuk a Halálcsillagot, mert én is egyike akartam lenni azoknak, akik belépnek egy baráti körbe, és amikor mekérdezik, hogy „mit csináltál a hétvégén”, lazán csak annyit mondok, hogy „összeraktam a Millenium Falcon-LEGOT, na ki akar megérinteni?”. Persze ez hülyeség, sosem mondana senki ilyet, de valahol felnőttként, felnőtt LEGO-t kirakni nagyon menő, csak rettentően költséges művelet, így akárhányszor elmentem egy LEGO-boltba a gyerekeimnek játékot venni, párás tekintettel bámultam mondjuk a Ghostbusters-épületet tudva azt, hogy úgysem fogok kifizetni százezret azért, hogy valaha is elcseszhessek rá pár napot az életemből. Pedig micsoda pár nap lett volna az?! És mennyire bámultam volna a kész házat hónapokig utána? Csak valami erőteret kellene köré vonni, hogy a gyerekeim ne tudjanak kárt tenni benne.

Próbáltam tartani magam, de amikor megjött a Stranger Things-szett, tudtam, hogy végem van. A LEGO olyan ajánlatot tett vele, amit nem lehetett visszautasítani. Az Upside Down ennyire még nem volt érdekes, pedig hát a sorozatban is érdekes volt, csak hát az egész annyira kreatívan állt össze a fejjel lefelé fordított ház koncepciójával, hogy akaratlanul is elkezdtem mondogatni, amit Wayne mondott a mindennél jobban vágyott gitárjára és csajára a Wayne világában: „az enyém lesz, ó jessz, az enyém lesz”. Meg is lett a doboz.

Nem kicsi.

Kezdjük ott, hogy a nem gyerekeknek szánt LEGO-k, mint a Stranger Things már dobozba zárva is elég méretesek, nem nagy csoda mondjuk, mivel ez is 2287 darabból áll, magyarul a zacskókat kiöntve nagyjából meglehet velük tölteni egy kisebb kádat, ezzel ki is találtuk a LEGO-fürdőt, ami még mindig jobb, mint a LEGO-szőnyeg. Bár annál minden jobb.

Szóval a méretes és egyébként a szemnek oly’ kedves, csodálatosan szép dobozt kibontva megnyílik a LEGO-mennyország kapuja, már amennyiben ezt úgy képzeled el, hogy az asztalon landon nagyjából 15-16 csomagnyi LEGO, ami 11 lépésre bontja a műveletet, szépen, okosan, rettentően szívatósan megoldva. Igen, szerintem a LEGO-mérnökök direkt úgy oldják meg ezeket, hogy a végére konkrétan elkezdj szentségelni, mikor azt hiszed az egyik legpepecsebb munka után, hogy készen vagy, majd a könyv utolsó oldalán azt látod, hogy „x2”, azaz kezdheted elölről, mert még egy ugyanolyanra szükség van, mint amit az előző egy órában összeraktál.

A Stranger Things-LEGO összerakása olyan, mint egy terápia, már ha nem akarsz vele mindenáron bazi gyorsan végezni. Igazából minden felnőtt LEGO-é az. Nagyon nyugtató tud lenni, ha napjaid vannak rá, és ha nincsenek gyerekeid, akik azt mondják: „apa, mi ez az átlátszó darabka, hupsz, ez pont kiesett a kezemből, és begurult a shaggy-szőnyegbe”, mert onnantól csak a szentségelés marad.

A doboz két kiskönyvet tartalmaz, mindkettő elég vaskos, az egyik a „valódi világ”, a másik az Upside Down összerakását rejti, és a legkevésbé sem könnyű egyik sem. De hát ez benne a szép. Abszolút gyakorlatlan LEGO-összerakóként fogalmam sem volt, hogy a kibontott darabkákat kell-e csoportosítani (nem árt), de mindegy, a lényeg, hogy megpróbálj elveszni a részletekben, amik egyszerűen gyönyörűek, és amikor összeállnak, akkor olyan sikerélményt adnak, amit… LEGO nem adhat. Nem hittem volna, hogy ezt valaha is leírom, de tessék.

A Stranger Things-szetthez 8 figura jár, plusz Hopper autója, amivel flottul lehet üldözni a Demogorgont, de most őszintén, tegye a szívére a kezét az, aki nem ülteti rá egyből szerencsétlen szörnyet a bringára, ami szintén a dobozban lapul, hogy egyfajta Benny Hill Show-jellegű üldözést nyomjon, sőt, talán még a Yakety Saxot is beteszed, hogy minden a helyén legyen. A ház mindkét felének belseje rejt finomságokat, az alternatív Cápa-poszter például telitalálat, de a megvilágítható fali betűsor is zseniális. Fotelek, kamera, magnók, kanapék, nyitható ajtók, betapasztott ablakok, elmozdult kockakövek… nagyjából mindenre gondoltak a LEGO-nál.

Mint ahogy arra is, hogy az ember hogyan éli majd meg ezt az egészet. Egy ekkora monstrum (és ez még csak egy kis monstrum, már ha élhetek egy ilyen képzavarral) összerakásának van egy lelki folyamata, ahogy eljut az ember a feladatmegoldástól az idegességen át a teljes zenig, majd csak bámulja az összerakott valamijét, és csak bámulja, és hátradől, és élvezi, amit művelt. 2287 darab nem kevés, de minden összeáll, és egy ilyen csoda jön össze belőle. Ha Stranger Things-rajongó vagy, akkor kötelező. Íme sok-sok kép arról, hogyan állt össze az Upside Down.

A LEGO-nak óriási köszönet, hogy átélhettem mindezt. És igen, már nagyon gondolkodom azon, mi legyen a következő. Nem lehet leállni.