Na most tessék megkapaszkodni, a Paterson egy Paterson nevű férfiról szól, és egy Paterson nevezetű városkában játszódik. Legalább nem kell bajlódni a nevek megtanulásával. Ezt a patersoni Patersont Adam Driver alakítja, aki hónapokig tanult buszt vezetni a film kedvéért, de megtette, talán valamikor még jól jöhet neki ez a tudás, ha megszorulna és új melóra lenne szüksége. Valószínűleg nem lesz, hiszen embertelenül jó színész ez a srác, aki nem csak egy szimpla wannabe Star Wars-gonosz, de még az is lehet, hogy év végén Az utolsó jediben hiperűrugrást hajt végre gonoszság terén, és lehagyja a nagyfaterját is.

Szóval itt van nekünk ez a film, amit Jim Jarmusch rendezett, a kedves direktor úr pedig bitang jó formában van, és gyönyörűen mutatja be a kisvárosi értelmiségi lét legapróbb zugait is, mindezt pedig olyan felszabadítóan teszi, hogy öröm nézni két órájának minden pillanatát. Itt semmi sem harsány, itt a kimondatlan szavaknak van a legnagyobb ereje. Ez mondjuk nem nagy meglepetés, mert bár egy Jarmusch filmben főként a kimondott szavak, a nagy beszélgetések viszik el a show-t, mégis nagyon kell figyelni a tekintetekre, mert sokat árulnak el a szereplők lelkiállapotáról.

A film főhőse egy buszsofőr, aki hobbiból verseket ír, szabad verseket, nem is rosszul, sőt, de ő eléggé visszafogottan kezeli tehetségét, titokban írogat csak egy kis könyvbe, és sokszor még gyönyörű feleségének (Golshifteh Farahani) sem mutatja meg, mit sikerült összehoznia. Paterson a buszon elkapott beszélgetésekből és a jártában-keltében látottakból, valamint házasságából szerzi az inspirációt verseihez. Abszolút szerényen, már-már lelassulva éli mindennapjait, amit jól ellensúlyoz mindig ezer fokon, de kedvesen pörgő felesége. Napjai rutinszerűen telnek, ébredés után buszt vezet, majd hazamegy feleségéhez, este pedig kutyát sétáltat, és megiszik egy sört a kedvenc kocsmájában.

Hogy mitől lesz akkor mégis érdekes ez a rettenetesen lassú film? Azoktól az emberi kapcsolatoktól, amelyek Paterson életét körülszövik, a barátokkal és ismeretlenekkel való érintkezéstől, a lopott emberi pillanatoktól. Olyan ez a film, mintha folyamatosan kukkolnál, mintha egy kulcslyukon keresztül nézhetnél bele alkotói folyamatokba, bájos és vicces beszélgetésekbe, emberien esendő helyzetekbe, és végül mindaz, amit látsz, feltölt és felszabadít. Nagyon ritka az ilyen film, tényleg olyan, mint egy falat kenyér, és bár nem mindenki mozija, a Paterson hatalmas élmény azoknak, akik szeretik Jarmusch filmjeit, vagy csak szívesen feledkeznek bele bárkivel egy jó beszélgetésbe.