Johnny Depp és Amber Heard válása egészen biztosan nem azért vonul be az elcseszett hollywoodi házasságok nagykönyvébe, mert a felek korrektül kezelték a szakítást.

Annyira nem, hogy a jelek szerint Heard kisasszony karrierje most simán megindulhat Johnny Deppé után a lejtőn. Deppet ugyebár azért tették szépen lassan parkolópályára, mert asszonykája a válás során megvádolta azzal, hogy a színész többször is bántalmazta őt házasságuk alatt.

Aztán nem rég kiderült, hogy egészen más lehetett a helyzet, hiszen a Depp által indított becsületsértési per alatt olyan hangfelvételek kerültek nyilvánosságra, melyeken Amber elismeri, hogy ő volt az, aki megütötte Deppet, sőt, gúnyt is űz belőle emiatt.

Valahogy így:

És amikor a nő veri a férfit, az rendben van?

A bántalmazott férfiaknak sajnos nem jut hely a #MeToo-vonaton.

Bár a sajtó általában kicsit elnézőbb volt Hearddel, mint Deppel volt anno – akit már akkor feleségverőnek bélyegeztek, amikor még nem volt bebizonyítva semmi –, a rajongók felháborodása lassan begyűrűzött a virtuális térbe.

Online petíció indult azért, hogy a készülő, és 2022. december 16-ra kiírt Aquaman 2-ből

penderítsék ki a színésznőt, és hozzák be helyette Emilia Clarke-ot Mera szerepére.

Eddig közel nyolcezren írták alá a petíciót, és mivel a sajtó is elkezdte felkapni a kezdeményezést, ez a szám jelenleg is folyamatosan növekszik.

Ne számítsunk azonban arra, hogy a döntéshozókra ez az aláírásgyűjtés bármilyen hatással lesz, hiszen a hasonló kezdeményezések még soha nem tudták befolyásolni a stúdiók döntéseit.

Ennek ellenére simán benne van a kalapban, hogy a Warner lecseréli Heardöt, hiszen a Depp és exfelesége közötti pereskedés egyre negatívabb hírverést jelent a film számára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Placebo-koncert lesz a Budapest Sportarénában

Hatalmas trükközés ment az új Pókember-mozi első előzetesével, de végre megérkezett

Várva-várt gengsztermozi érkezik a héten a Netflixre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.