Elég nagy a para a Moët & Chandon egyik, nagyjából 170 ezer forintba kerülő champagne-ja körül.

Február 13-án Németországban, a La Vita nevű weideni étteremben egy nyolcfős asztaltársaság rosszul lett, miután rendeltek egy háromliteres palackot a luxusmárka Impérial Ice nevű italából. A vendégeken néhány perc alatt a súlyos mérgezés jelei mutatkoztak, görcsrohamot kaptak, többeknek közülük habzani kezdett a szája, egyikük pedig, egy 52 éves férfi később az életét vesztette.

Kiderült, hogy a palackban MDMA volt, olyan koncentrációban, hogy annak még az érintése is életveszélyes.

Később Hollandiában is megismétlődött az eset, ezúttal is egy étteremben lettek rosszul négyen, miután rendeltek a drága különlegességből.

A jelek szerint az éttermek az életveszélyes italokat ugyanattól a webáruháztól rendelték, az eladó pedig egy eddig ismeretlen magánszemély, aki a Moët & Chandon háromliteres Impérial Ice-jának palackjából kiöntötte az italt, majd annak helyére nagy tisztaságú extasyt öntött. Mivel nem lehet tudni, hány ilyen palack kering még Európában, ezért a gyártó figyelmeztetést tett közzé, hogy akik ilyen terméket vásároltak, fogyasztás előtt alaposan győződjenek meg róla, hogy tényleg pezsgőt tartalmaz-e a palack.

Az MDMA vöröses-barnás folyadék, ami egy idő után kocsonyássá válik, vagyis a veszélyes palackok hamarosan el fogják árulni magukat, legkésőbb akkor, amikor a fogyasztó megpróbálja a tartalmukat pohárba önteni.

A mérgezések és a Németországban elhunyt személy halála miatt a holland és a német hatóságok is nyomozást rendeltek el.

Ez is érdekelhet:

Megkérdeztek száz orosz fiatalt, ledobnák-e az atomot Amerikára

Abban szerencsére erős a konszenzus, hogy az atomháború esélye a nullához konvergál, de azért ez a videó több mint érdekes.

(Forrás: Mail Online)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában