A Microsoft a hét elején végre elárulta, mikor és mennyiért érkezik a következő generációs Xbox Series X, sőt, bemutatták az olcsóbb Series S-t is azoknak, akiknek elég egy kisebb ugrás valamivel kevesebb pénzért.

Nagyon örültünk az infóknak, de azért azt meg kell jegyeznünk, hogy komolyan a zsebébe kell majd nyúlnia annak, aki egy Series X-re ruházna be a november 10-én esedékes induláskor.

Kiderült, itthon mennyibe kerül és mikor jön az Xbox Series X

Már a hivatalos magyar árat is tudni lehet.

Azt pedig tudjuk, hogy a konzolok piaca egy igen árérzékeny piac, és a Gamereactor értesülései szerint ezzel a Sony is teljesen tisztában van. Annyira, hogy insider infók szerint nem sokkal azután, hogy kiderült, a Microsoft 499 dolcsiért adja saját versenyzőjét, az eredetileg drágább PS5 árát is erre a szintre csökkentették.

Az olcsóbb, lemezmeghajtó nélküli PlayStation 5 állítólag kerek száz dollárral lesz drágább a szerényebb tudású Xbox Series S-nél, ami így komoly vetélytársa lehet nemcsak a PS5-nek, de a Series X-nek is. Ha igaz a pletyka, ez egy tökéletes példa arra, hogy a piaci versenynek a fogyasztó az igazi nyertese.

A Sony előre láthatólag jövő szerdán, magyar idő szerint este tíz órakor rátja le a leplet a konzol megjelenési dátumáról és fogyasztói áráról.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés