A Spider-Man: Lotus a Marveltől függetlenül készülő rajongói projekt volt, aminek az lett a veszte, hogy kikerült a netre néhány üzenetváltás, melyekben a rendező, Gavin J. Konop és a Peter Parkert játszó Warden Wayne rasszista kijelentéseket tettek egymás között, ez pedig manapság nem egy olyan dolog, ami fölött könnyen szemet húnyna az internet népe.

Annál jobban fáj nekünk ez a klipecske, amit a produkción dolgozó effektesek tettek közzé a YouTube-on, hiszen a látvány egészen egyszerűen lélegzetelállító, különösen annak tudatában, hogy a filmecske mögött nem a Marvel millió dolgoztak.

A fiatal rendező egyébként egy hosszú videóban beszélt az alkotás körüli botrányról, melyben azt is megígérte, hogy nem hagyja sötétben a rajongókat, a produkció sorsáról körültekintően fogja őket tájékoztatni és az eddig kapott közösségi támogatással is el fog számolni.

Sajnáljuk a sztorit, mert a fenti videó túlzás nélkül több, mint meggyőző.

Ez is érdekelhet:

Már Chris Pine szóvivője is reagált arra a videóra, amin állítólag Harry Styles beleköp a színész ölébe közös filmjük premierjén

Meg is mutatjuk a csúnyán félreérthető videót, melynek alapján nemigen fogod tudni eldönteni, mi történt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve