Az 1987-es Predator ikonikus akciófilm, melyben a sikerei csúcsán tanyázó Schwarzeneggernek egy földönkívüli vadásszal kellett szembenéznie a dzsungelben. A siker nyomán az ötlet szériává nőtte ki magát, melynek sorban érkező epizódjai valamiért nem tudták megismételni a kezdőrugás sikerét.
A szégyenletes Alien vs Predator-mozik hozták el a mélyrepülést, melyek után 2010-ben Antal Nimród próbálhatta meg rendbe tenni a gyengélkedő franchise-t, ám a Ragadozók sajnos felemás lett. Aztán jött a hír, hogy Shane Black is nekirugaszkodhat egy filmmel, mi pedig azt hittük, hogy a 2018-as Predator - A ragadozó hozza el a megváltást, ám végül ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Ehhez Dan Trachtenbergre volt szükség, aki 2022-ben Préda címmel letett az asztalra egy olyan mozit, melyben már fel lehetett fedezni valamit a '87-es sikerfilm hangulatából. Az indiánokra támadó Predator sztorija kiválóan sikerült, Trachtenberg pedig annyira elköteleződött a széria irányába, hogy idén az ősszel érkező élőszereplős alkotás mellett egy animációs filmmel is tovább építi a franchise legendáriumát. Az utóbbi a héten került fel a Disney+-ra, és ki merjük jelenteni, hogy igazi csemege lett a rajongók számára.
A Gyilkosok gyilkosa három különálló sztorit mesél el, melyek aztán valahogyan majd összeérnek, bár erről inkább a spoilerveszély miatt nem szándékozunk többet írni. A Földre látogató galaktikus vadászok meglátogatják a vikingeket, majd a középkori Japánt, végül pedig a második világháborúban is rendeznek egy véres meccset a fellegek között. Az egyes sztorik főszereplői a saját koruk leghatékonyabb harcosai; megismerhetünk egy bosszúszomjas viking nőt, egy akrobatikus nindzsát, akinek gyerekkori barátjával kell szembenéznie, végül pedig egy pilóta kerül a reflektorfénybe, aki zsigerien képes viszonyulni a technológiához.
Trachtenberg filmje szédületes tempót diktál. Az egyes epizódok elején néhány percben megismerhetjük a szereplőket mozgató motivációkat, aztán azonnal az akcióé a főszerep. A ragadozók megérkeznek a Földre, egy darabig figyelik a történéseket, majd amikor kiderül, ki a legkeményebb célpont, már repkednek is a végtagok. Akik járatosak a japán animáció műfajában, azok már tudják, hogy egy rajzfilm is lehet brutális, erre a kitételre pedig ez a film is bizonyítékul szolgál. Véres, kiválóan koreografált jelenetek építik a cselekmény törzsét, melyekben hőseinknek egy szinte legyőzhetetlen ellenféllel kell szembeszállniuk.
Az alkotók a Sony animációs részlegétől lesték el a technikát, hogy egy másodpercre kevesebb képkocka jut, ami már a Pókverzum-filmekben is jól vizsgázott és itt is látványosan húzza alá a rajzfilmes stílust. A karakterdizájn leginkább a Netflix Arcane című sorozatára hajaz és az általános művészeti minőség miatt is okkal juthat az eszünkbe ez a kiváló sorozat.
Trachtenberg már akkor is megérdemelné a tapsot, ha a filmje nem akart volna több lenni egy egyszerű antológiánál, melyben megadja a közönségnek azokat a harcokat, amiket a rajongók az internetes fórumokon már évek óta követelnek, de a film ennél érezhetően sokkal több. Az utolsó felvonásban ugyanis kőkemény univerzumépítés zajlik, ilyen értelemben pedig az alkotás egyértelműen az ősszel érkező Predator: Halálbolygó felvezetése. Mi ezzel nyugalomra is intenénk mindenkit, akinek a film előzetese miatt kétségei merültek volna fel, hiszen egy dolog most már biztos: a rendező nagyon érti a dolgát.
A Gyilkosok gyilkosa igazi fanservice, olyan küzdelmekkel, melyeket már nagyon régóta szerettünk volna látni, sőt, a rajongók kiszolgálása mellett az alkotók még ahhoz is elég bátrak voltak, hogy letérjenek a kitaposott ösvényről és egészen meglepő, izgalmas irányba vigyék el a franchise-t, mely miatt most mi még jobban várjuk a novemberben érkező élőszereplős mozit. A film Trachtenberg határozott erődemonstrációja, amit mindenkinek látnia kell, aki az 1987-es eredeti miatt szeretett bele ebbe a szériába.
