Nekünk nagyon tetszett a PlayStation VR 2, és továbbra is fenntartjuk, hogy még akkor is egy kiváló hardverről van szó, ha a termék piaci szereplése ezt egyáltalán nem tükrözi.

Összetett okai vannak, hogy miért nem kelendő annyira a PSVR2, mint amennyire azt a jellemzői indokolnák. Először is ez a szórakozásnak még mindig egy félelmetesen magányos formája, abban az értelemben, hogy a virtuális valóságban töltött idő alatt a játékos tényleg leválasztódik a hagyományos, 1.0-ás, analóg világról, ami a jelek szerint a mai napig sok felhasználót idegenít el ettől a műfajtól. Ez persze csak találgatás, a következő ok azonban sokkal gyakorlatiasabb: a PSVR2 nem kicsit drága. Konkrétan drágább, mint a PlayStation 5, amit első lépésként szintén meg kell venni, ha az ember meg akarja élni a VR-izgalmakat.

Mindehhez még hozzá kell venni azt is, hogy hiába invesztált a Sony komoly pénzeket a fejlesztésbe, a headset a mai napig nem tud felmutatni egy olyan lehengerlő játékkatalógust, ami képes lenne megvetetni az eszközt a tömegekkel. Az egyetlen AAA-játék, ami kizárólag PSVR2-re készült, a Horizon Call of the Mountain című alkotás, míg a konzol képességeit a leginkább demonstráló két másik cím, a Resident Evil Village és a Gran Turismo 7 VR-módjai már a megjelenés környékén elérhetővé váltak és a készülékre beruházók azóta sem lettek elkényeztetve.

Ezeknek köszönhetően a PSVR2 eladásai jócskán elmaradtak attól, amit a Sony remélt, mely miatt most a japán cég egy olyan lépésre szánhatta el magát, ami még gyászosabb jövőt fest a tulajdonosok számára. A Bloomberg értesülése szerint

a japán cég leállotta a VR2 gyártását, amíg az eddig legyártott kétmillió darab gazdára nem talál.

A helyzetet feltehetőleg az érkező VR-címek sem fogják megoldani, már csak azért sem, mert ilyenekről jelenleg nem tudunk és a Sony az elmúlt hetekben éppen azzal került a hírekbe, hogy nagyjából 900 dolgozójától vált meg, ami az alkalmazottai 8 százalékát jelentette.

Ha igaz a hír, előfordulhat, hogy a Sony bizonyos mértékű árleszállítással vagy a kompatibilitás kiterjesztésével próbálja majd vonzóbbá tenni a terméket.

(Forrás: The Verge, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Drog és alkohol nélkül ennél olcsóbban nem menekülsz a valóságból

Rettegés, sikítás, vegytiszta iszonyat és vastag sugárban zubogó adrenalin. Mondjuk, érdemes-e beruházni a PlayStation újdonságára.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Az Itt érzem magam otthon teljes előzetesében Lovas Rozi csapdába kerül

A Netflix izgalmas krimijét nem lesz érdemes kihagyni a héten

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés