Volt ugyebár a híres-hírhedt olasz horrorrendező, Dario Argento Suspiria című mozija, melyből most egy szintén olasz rendező, Luca Guadagnino forgatott olyan remake-et, hogy kis híján idegileg hazavágta Dakota Johnsont.

Azóta már kijött a film első trailere, ami ennél nehezen lehetne biztatóbb, és most napvilágot látott egy nyilatkozat a rendezőtől, ami tovább erősíti a gyanúnkat, hogy egy igazi horrorklasszikus érkezik a mozikba néhány hónap múlva.

Guadagnino (jobb lesz, ha most már megjegyzed ezt a nevet!) a La Repubblicának adott interjút, melyben elmondta, hogy még tavaly ősszel levetítette a filmjét Quentin Tarantinónak, akivel azóta barátok, amióta egymás mellett zsűriztek a tavalyi Velencei Filmfesztiválon.

Most pedig idézünk:

Ideges voltam, de nagyon szerettem volna hallani a tanácsait. Nálam néztük meg, és a reakciója szívmelengető volt. Annyira lelkes volt, hogy a film végén elsírta magát és megölelt. Ez egy horrorfilm, de közben melodráma is. Azt szerettem volna elérni, hogy a néző úgy figyelje a borzalmakat, hogy nem tudja levenni a szemét a vászonról, annyira érdekli őt a karakterek sorsa.

Nem ez az egyetlen pozitív előjel a Suspiria-remake-kel kapcsolatban, hiszen a film egyik sztárja, Chloë Grace Moretz korábban nem kevesebbet állított, mint hogy Guagdagnino munkája áll jelenleg a legközelebb ahhoz, amit Stanley Kubrick csinált annak idején.

A filmet az Amazon forgalmazza, és az USA-ban november 2-án nyit.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés