Sly még mindig kőkemény, sőt, kőkeményebb, mint valaha, de a Rambo V sajnos a széria leggyengébb darabja, ami még így is képes néha eléggé szórakoztató maradni.
A Rambo IV után semmi szükség nem volt folytatni a történetet. A főhős egy kiadós belezés után visszavonul apja birtokára, nyugton marad, de hát ő mégis csak Rambo, elég egy csúnya nézés, és máris megint repülnek a belek, vagy az isten tudja, mik. A csúnya nézés megvolt, a nyugdíjas igazságosztó megint idegállapotba kerül, és tudjuk, hogy az soha senkinek sem jó. Mármint a nézőnek többnyire igen, de annak, aki megfordul Sly körül, nem különösebben.
Most viszont a néző is kap az arcába rendesen, és nem csak a vérből, ami egyébként koncentráltan a film végén, de úgy kezd fröcsögni, hogy azt egy zárlatos horrorfilm is megirigyelné. A forgatókönyv ugyanis annak ellenére, hogy egyébként a történet magját tekintve nem is rossz, olyan sorokat képes a szereplők szájába adni, hogy attól még a Halálos iramban-filmeken szocializálódott néző is felröhög.
De mi folyik itt Gyöngyösön tulajdonképpen? Rambo a negyedik rész emberpürésítése után megpihen, házvezetőnőjének lánya azonban annak ellenére is elmegy Mexikóba megkeresni az apját, hogy mindenki azt mondja neki, ő tulajdonképpen Hitler reinkarnációja. Annak rendje és módja szerint meg is történik a baj, Gabrielle-t elrabolják, prostit csinálnak belőle, de mivel van egy tiszteletbeli apukája, akit John Rambónak hívnak, lehet sejteni, hogy a mexikói kartell nemsokára elfér majd egy ketchupos üvegben is.
Jogos a kérdés, hogy mi szükség volt erre a filmre a remek negyedik rész után, ami tökéletesen lezárta a sztorit. Tulajdonképpen megmagyarázza a létjogosultságát, mert az alapötlet alapvetően ügyesen mutatná meg, hogy Rambo egyszerűen képtelen megszabadulni a múltja démonaitól, és bár a megnyugvást keresi, sosem fogja megtalálni. Ez egy nyugtalanító végkifejlet lenne, ami nem is különösebben állna rosszul a franchise-nak, az viszont már igen, hogy a Rambo V csak amiatt nyugtalanító, hogy iszonyúan olcsónak hat.
Egy jó alapötletet vázolnak fel hanyagul, megágyazva egy-két igen véres jelenetnek, majd a legvégső, brutalitásban verhetetlen leszámolásnak. Az hagyján, hogy a dialógusok néha tényleg megmosolyogtatóak, de néha olyan a film, mintha sietne, nem magyarázza meg, hogyan lehetségesek a fizikai képtelenségekkel magyarázható jelenségek, haladjunk kérem, a végén még nem érünk oda a hentelésre. Ez azért baj, mert a negyedik résszel visszahozta közénk a két lábbal a földön járó, de mégis túlvezérelt Rambót, aki most még mindig hihetőnek akar tűnni, de úgy pimpel fel például egy egész birtokot fegyverekkel és csapdákkal, hogy az ellenfél épphogy átér Mexikóból hozzá. Nem napok, órák alatt.
Persze egy Rambo-filmtől miért is várna az ember átgondolt cselekményt, nem is érdemes, de ezek a nagyvonalúan kezelt történések annyira nevetségesek, hogy még az is felröhög rajtuk, aki egyébként magasról letojja ezt az egészet, csak szakítson már szét mindenkit ez az őszülő férfiisten. Apropó csapdák: az istenért sem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy Sly megnézte a Reszkessetek betörőket, és rájött, hogy ő egy hasonló filmet akar. Ő az önjelölt Kevin, mit Kevin, Vérkevin, akihez be akar törni pár rosszarcú, de akkor már ne kettő legyen, hanem mondjuk 20, és amikor fejen találja őket egy festékes vödör, akkor ne essenek cukin hátra, hanem semmisüljön meg a fél arcuk, aztán Rambo még eresszen is beléjük egy tárat.
Az egész film erre az egy jelenetre van felhúzva, amit letudnak 10 perc alatt, aztán lehet menni haza, de mégis érezni az ambíciót a többi részben is, csak éppen nem áll teljesen össze a kép. Az Utolsó vér ugyanis nagyon keményen kezeli a karaktereit, senkit sem kímél, drámázik, kegyetlenkedik, tönkreteszi a szereplőit kívül-belül a nagy durvulás előtt. Ez a dráma nagyon kell ide, és jó, hogy van, de nem mindig működik, mert érezhetően nem gondolták át ezeket a részeket teljesen, és ettől a kidolgozatlanságtól lesz az embernek olyan érzése, hogy ezt a filmet nem is mozikba, hanem DVD-re szánták, de aztán mégis ráköltöttek még egy kicsit, aztán mehetett a nagyvásznakra.
De a Rambo V mégis szórakoztató tud lenni néha annak ellenére is, hogy még sosem volt ennyire kínosan megmosolyogtató, a végső leszámolás abszurdan véres, és szinte érezni rajta, hogy Sly az utolsó jelenettel el akarta engedni a karaktert, de aztán meggondolta magát, és már szólt is, hogy ha van rá igény, visszatérhet Rambo. Végül is Kevin is visszatért.