Igen meredek sztori érkezett egy angliai kisvárosból, ahol új jelentést kapott az „idióta szomszédok” kifejezés.

A történeti tényállás a következőképpen bontakozott ki:

a hároméves Marley Kempster-Fury lichfieldi otthonában fürdés után csupaszon az ablakhoz szaladt, és úgy integetett az éppen akkor hazaérkező szomszédoknak.

Az ilyesmiről nem szoktak jelentések születni a rendőrségen, de az inkriminált meztelenül integetést a jó szomszédok valamiért nem tudták feldolgozni, és telefonon értesítették a hatóságokat, haladéktalan intézkedést kérve.

Kisebb szívroham jött Marley anyukájára, a 27 éves Alex Stocktonra, amikor kisvártatva két járőr kopogtatott a családi ház ajtaján. A rendőrök azt javasolták Alexnek, hogy a gyerek ne mutatkozzon meztelenül az ablakban, ami egyébként nem egy rossz tanács, de ilyesmi miatt értesíteni a rendőrséget egészen komplikált idiotizmusra vall.

Alex elmondta, hogy a rendőrök egyébként nagyon kedvesek voltak, de amikor megjelentek az ajtóban, a kisfia a lába mögé bújva remegett, mert azt hitte, bilincsbe vágják a pucérkodás miatt.

(forrás: The Sun, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Romániában elloptak egy hidat

A híd az új katalizátor?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés