És volt egy meglepetés vendég is.

Idén november 9-én lesz 25 éve, hogy a Wu Tang Clan nevű new York-i hip hop ensemble megjelentette első albumát, az Enter the Wu Tang: 36 chamberst. Ennek apropóján a zenekar csap egy kis hájpot maga körül, így aztán elmentek a Jimmy Kimmel Live-ba is, hogy előadjanak két dalt, és beszélgessenek a hosttal.

A 25. születésnap, és a nagyon népszerű műsor megfelelő indok volt, hogy minden nagyágyú ugyanazon a száz négyzetméteres színpadon tartózkodjon, ami ritka eset, mivel itt nem két dudás van, hanem legalább hat-hét. Mindenesetre együtt volt az összes alapítótag, plusz a csendestárs Cappadonna is, és a már elhunyt ODB-t is sikerült megfelelően helyettesíteni. Protect Ya Neckben a rá megszólalásig hasonlító fia szövegelte el az apja által negyed évszázada elrapelt részt.

Ez is érdekelhet:

A Halál 36 kamrája – Az Ol’ Dirty-legenda

Bár képességei alapján ott lett volna a helye a hiphop legnagyobbjai között, saját ki- és beszámíthatatlansága miatt lecsúszott a dobogóról. Vannak sikeresebb, kerekebb életművel rendelkező, profibb marketinggel bíró nagyságok a műfajban, de hogy a hiphopról mint a street art egy formájáról beszélhetünk, az nagyban köszönhető az olyan alkotóknak, mint a brooklyni előadóművész.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

Kvíz: tudod, mikor és mit ünneplünk?

Nincs túl sok jó húsvéti mozi, de mi azért összeszedtünk belőlük tízet

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés