A Far Cry 4 egyetlen dologban nem képes felvenni a versenyt a nagy előddel, ez pedig nem más, mint a lélek. Ajay Ghale azért érkezik Kyratba, hogy elhunyt édesanyja hamvait szétszórja valami havas hegy tetején, aztán szinte minden átmenet nélkül gyilkológépként kezdi segíteni a helyi lázadók ügyét, akik egyébként látszólag nélküle is tökéletesen elboldogulnának. Ezzel szemben a harmadik rész hőse, Jason Brody egy nyaralás alkalmával téved a Rook szigetre, ahol a nem kicsit szociopata – nem mellesleg remekbe szabott főgonosz – Vaas Montenegro halálos csapdájába esik barátaival együtt. Jason nem egy szuperhős, az első átmetszett gége után még a taccsot is sikeresen kidobja, majd szép lassan, a túlélésért folytatott harc közben válik belőle egyszemélyes hadsereg. Az ő sztorija nem csupán hitelesebb, de morálisan is menthetőbb volt, mint ez a mostani, tibeti filozófiával nem kicsit arcon fröccsentett, de egyébként kőegyszerű akciótrip.

Kyrat zsarnoka, Pagan Min sajnos Vaas Montenegro cipőjét is csak külön engedéllyel köthetné be. Leginkább olyan, mint egy lila öltönybe bugyolált ripacs, aki azért szerencsére van annyira veszélyes, hogy ne nagyon merjük kiröhögni. A helyzet az, hogy a sztori többi karaktere is a B-ligából érkezett. Bár a játékidő nem mentes a vicces, néhol filmbe illő átvezetőktől, azért sehol sem fog eszedbe jutni sem Tarantino, sem Tony Gilroy.

A grafika – és itt most elkezdhetem sorolni a pozitívumokat – végre tényleg újgenerációs. 1080p és konstans 30 fps. Kyrat hatalmas és szemkápráztató. Néhány óra a negyedik résszel, és olyan lesz visszatérni a harmadik epizódhoz, mintha stop-motion gyurmafilmet bámulnál. A néhol kivédhetetlenül bekukkantó bugok (Az Ubi jól megszívta az idei karácsonyt ilyen téren; lásd Assassin’s Creed Unity.) szerencsére azért nem annyira durvák, hogy agyoncsapják az összképet. A tűzharc és a fegyverek ütnek, mint a kettőhúsz, és a hangokra sem lehet panasz.

Persze a külsőségek élvezetes játékmechanika nélkül annyit érnének, mint a légüres térbe szórt konfetti, szerencsére azonban a Far Cry 4-nek volt kitől örökölnie. Az alkotók a „még többet, még nagyobbat” taktika mentén szülték meg az előző generáció legélvezetesebb sandbox-fps-ének utódját. A recept maradt a régi; a játékos egy aprólékosan megtervezett óriási területen szabadon járhat-kelhet, ámokot futhat, miközben úgy nagyjából minden és mindenki az életére tör, ami és aki él és mozog. A túléléshez és a fejlődéshez vadászni kell, az ellenség meggyengítéséhez helyőrségeket kell elfoglalni, a térkép felfedéséhez pedig az agresszív propagandát sugárzó rádiótornyok kiiktatására van szükség. Ismerős, ugye? Annyi történt, hogy a negyedik rész cselekménye a napfényes trópusokról átkerült a Himalája mellett fekvő elképzelt militáns mikroállamba, a már egyszer jól működő játékmechanikát pedig telepumpálták még több gyűjtögetnivalóval, változatosabb faunával, tonnányi opcionális aktivitással, új járművekkel, különleges lokációkkal és erődökkel, ami a már ismert helyőrségek egy sokkal combosabb verziója.

A formula hiba nélkül működik ezúttal is. Az előd bedrogozott szcénái ugyanúgy jelen vannak, csak most egyfajta spirituális hablatyba csomagolták az egészet, elvégre Tibetben lennénk, vagy mi. Sebaj, a végeredmény egészen biztosan tetszeni fog, még akkor is, ha az előző részt piedesztálra helyezted anno. A gyűjtögetés, a vadászat és a harc teljesen magától értetődő tevékenységek, amiket nem azért fogsz csinálni, hogy kipattanjon néhány trófea/acsi, hanem azért, mert sokszor ezek simán vannak olyan élvezetesek, mint a sztorit pörgetni. A helyőrségek bevétele például a legnagyobb muri, amit idén télen tehetsz a tévéd előtt ülve. Ehhez még vegyük hozzá, hogy a főszálon kívül valami elképesztő tartalom pályázik a szabadidődre. A már ismert orgyilkos küldetéseken kívül lehet túszokat szabadítani, a már bevett helyőrségeket védeni a támadó ellenségtől, segíteni bosszút állni a zsarnokság áldozatainak, a hadsereg konvojait támadni és még sorolhatnám. Ha szeretsz szöszölni, akkor idén már nem nyúlsz másik játékhoz, az tuti.

Összegezve; a rajongóknak ez is kötelező olvasmány, de a többiek sem fogják megbánni, ha tesznek egy véres kirándulást Kyratba. A Far Cry 4 nem a sorozat legjobbja – az még mindig a harmadik epizód –, de ha a legendás fps kigyúrt, bár kevésbé tanult kistestvéreként tekintünk rá, akkor azért nem hoz szégyent az örökségre.