Pedig egyébként szerethető a SpongyaBob: Spongya szökésben, de ebben a sztoriban jóval több lett volna.

A nagy „nem tudjuk bemutatni a filmet moziban, mert 2020 egy fostos év, ezért eladjuk valamelyik streamszolgáltatónak”-esztrádműsor egyik nagy „nyertese” a Spongyabob-mozifilm volt, ami egészen sokáig úgy tűnt, hogy valahogyan mégis a nagyvásznon debütál majd, de aztán egy gyors kanyarral a Netflixnél parkolt le, hogy otthon, nagyvászon helyett nagytévén lehessen röhögni a családdal rajta egy mikrós popcorn mellett. Spongyán pedig aztán tényleg lehet röhögni akkor is, ha felnőtt vagy, annyira szürreális, annyira ügyesen kikacsintós gegekkel van tele már a rajzfilmsorozat is, hogy nincs az az ember, aki ne imádná ezt a pár teljesen elvarázsolt karaktert, meg a baromira nyakatekerten buta kalandjaikat.

Az új mozifilm is egy ilyen imádni valóan buta kaland, tele nagyon jó pillanatokkal, csak éppen annyira kevés az ötlet benne, hogy a végén még a jó pillanatokra is alig emlékszik az ember. Márpedig egy Spongya-filmből mindenki idézgetni akar, nem gyorsan elfelejteni, ha akarja, ha nem. A sztori rémségesen egyszerű, Csigusz eltűnik, Spongyáék pedig elindulnak egy erősen szarkasztikus, diszfunkcionális robot társaságában, hogy megtalálják. Csiguszt egyébként a nárcisztikus Poszeidón nyúlta le, aki bőre fiatalítására felélte az tenger teljes csigaállományát, Csigusz maradt már csak, Spongya és Patrik viszont nem hagyhatja, hogy barátjukat bárki is kihasználja.

A barátok barátságát aztán azonnal próbára is teszi az utazás, közben záporoznak a popkulturális utalások, a vendégek, akiket mindig szeret az ember látni. Mert hát ki ne örülne Snoop Doggnak, Danny Trejónak és Keanu Reevesnek? Utóbbi ráadásul élete legbetegebb szerepében tűnik fel, ő a Bölcs, aki tulajdonképpen egy ördögszekér, amelynek belsejében világít Keanu feje, és osztja a bölcsességeket, ha kell, ha nem.

De pont Keanu a legjobb példája annak, hogy mennyire nem találták ki pontosan, hogyan vigyék végig azokat az ötleteket, amiken a brainstormingon még hülyére röhögték magukat, de mégsem feltétlenül működnek a film felén túl, mert egyszerűen nem tud vicces lenni önmagában azért, mert létezik.

De ő nem csak cameózik, hanem mellékszereplőként többször is előkerül, és nagyjából a 3. jelenésnél már kínos kezd lenni, a végére pedig már rettentően erőltetetté válik.

Egyszerűen lerí róla, hogy kevés volt az ötlet egy másfél órás filmhez, és ez nagyjából 50 perc után elkezd egyre nyilvánvalóbbá válni. Spongya védőbeszéde például lehetne a széria egyik legmeghatóbb pillanata, mégis időhúzásnak hat, de a végére mégis inkább csak arra fogsz emlékezni, hogy nem fájt ez, mindenesetre volt már Spongya jobb formában is.

Persze azt, amit szeretünk benne, jól hozza, infantilis, nem teljesen gyerekeknek szól, de azért a kisebbek is keblükre ölelik ezt a kalandot, a felnőtteknek viszont egy idő után kevésbé érdekes, és nem túlságosan maradandó élmény.

Így, hogy a Netflixen nézhetjük, ráadásul a mozikba szánt magyar szinkronnal, annyira nem fáj, de azért legközelebb jó lenne egy kicsit több ötlettel nagy kalandra küldeni Spongyabobot és Patrikot, na meg a többieket, hogy egy sokszor újranézős, gyerekekkel együtt röhögős animációs filmet kapjanak ezek a karakterek. Megérdemelnék.

6
  • Spongyáék még mindig viccesek, de mintha fáradtabbak lennének
  • Nem volt elég ötlet egy másfél órás filmhez
  • A vendégeken azért jókat lehet röhögni

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.