A The Wrap riportere leült beszélgetni Az akolitus című Star Wars-sorozat showrunnerével, Leslye Headlanddel, és a széria egyik sztárjával, Amandla Stenberggel, melynek során volt egy kis röhögcséléssel egybefűzött kibeszélősdi, amiben kimondtak pár nagyon lényeges dolgot.

Mert azt ugye mindenkinek feltétlenül tudnia kell, hogy a Csillagok háborúja droidjainak van-e szexualitása, és hogy a sorozat legelvetemültebb rajongói (azaz a geekek vagy magyarul: kockák) a saját nemükhöz vonzódnak-e. Ebben a szellemben alaposan ki is tárgyalták, hogy

a Star Wars-kockák mind melegek, a Star Wars tele van meleg utalásokkal, Az akolitus az eddigi legmelegebb Star Wars-széria, C-3PO is meleg, R2-D2 pedig leszbikus.

Nem viccelünk, itt van az interjú ominózus részlete, melyben a riporter, Leslye Headland és Amandla Stenberg is nagyon egyetértenek a fentiek tekintetében:

Azért azt mindenképpen szögezzük le, hogy a beszélgetésnek nem ez volt a legkomolyabb része, ami egyébként azon is látszik, hogy Headland konkrétan végignevette az egészet. Az is valószínű, hogy nem feltétlenül vett volna ilyen irányt a társalgás, ha a riporter nem hozza fel a témát azzal, hogy sokak szerint Az akolitus a legmelegebb Star Wars-széria. Mivel azonban ez a fordulat bekövetkezett, innen már nem volt megállás.

Headland elmondta, tetszik neki ez a vélemény, mire Stemberg emelte a tétet azzal, hogy a franchise mindig is meleg volt, sőt, szerinte az összes geek is az. A riporter sem akart kimaradni a társalgásból, kijelentette, hogy C-3PO és R2-D2 szerinte egy meleg pár – amivel nem biztos, hogy mellélőtt, feltéve, hogy tényleg droidok szexualitásáról akarunk beszélgetni –, Headland pedig csak annyival helyesbített, hogy szerinte R2-D2 leszbikus.

Vagyis – ha követjük a fentebb vázolt logikát – C-3PO nem lehetett más, mint egy transzszexuális nő.

Örülünk, hogy végre ezek az eddig érthetetlenül mellőzött témák is tisztázva lettek! Ennek szellemében lehet is újranézni a franchise eddigi darabjait meleg utalások után kutatva. Lehet, hogy most George Lucas is épp ezt csinálja.

(Forrás: The Wrap, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Hazafi megformálója szerint az ő karaktere simán legyőzné Supermant

Azt is elmondta, miért, és bizony van benne igazság.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve