Közeledik az Amazon világsikerű sorozatának a negyedik évada, így egyre többször bukkannak fel a széria sztárjai a sajtóban. Most a The Boys főgonoszát, Hazafit megformáló Anthony Starr került mikrofonvégre, a Screen Rant interjújában pedig felmerült egy kérdés, amin feltehetőleg sokan eltűnődtek már a sorozat rajongói közül.

Ez pedig nem más, mint hogy Hazafi hogyan állná a sarat a világ talán legismertebb szuperhősével, Supermannel szemben, Starr pedig nem sokat gondolkodott a felvetésen, azonnal előjött a megoldással:

Szerinte egészen biztos, hogy Hazafi szétrúgná Superman seggét.

Az indokolással sem maradt adós. Kezdte azzal, hogy Hazafi esetében a kriptonit nem tényező, vagyis a zöld ásvány, aminek a segítségével akár még egy átlagember is képes bucira verni Supermant, őt nem zavarja. A másik tényező pedig talán még ennél is fontosabb. Ahogy Starr fogalmaz:

Hazafi mocskosan játszik. Ő az a fajta, aki bedobja, hogy „Jaj, legyőztél!”, összeesik, aztán homokot dob az arcodba. Ő egyszerűen egy mocsok, Superman viszont állandóan azzal jön, hogy „Oh, én nem csinálok ilyet. Jaj, ott van egy csapat gyerek, akik megsérülhetnek.”. Közben Hazafi emberi pajzsként használná a kölyköket.

Ezzel nehéz lenne vitatkozni, így akik kamaszként szerettek vitatkozni azon, hogy vajon Pókember vagy Batman győzne-e egy csatában, most megkapták a választ a Hazafi vs. Superman kérdésre. Stan Lee egyébként egyszer már frappánsan lezárta a hasonló vitákat. Ő azt mondta, hogy a hasonló küzdelmeket mindig az a hős nyeri, akit az író győztesként akar látni, és ebben kétséget kizáróan igaza van.

A The Boys negyedik évadának első három epizódja június 13-án kerül be a Prime Video kínálatába, a maradék öt rész pedig ezek után, hetente érkezik.

Ez is érdekelhet:

Rohadt beteg a The Boys negyedik évadának új előzetese

Szupercsirkék, repkedve vérengző birkák, lenyúzott arc és levágott végtagok. A The Boys sem a negyedik évadában kezd el érzelgősködni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában