Szupercsirkék, repkedve vérengző birkák, lenyúzott arc és levágott végtagok. Az új trailer alapján a The Boys sem a negyedik évadában kezd el érzelgősködni.

Az biztos, hogy júniusban el leszünk látva néznivalóval, ugyanis az HBO Maxre, vagyis akkor már csak simán Maxre érkezik a Sárkányok háza második évada, a Prime Videón pedig folytatódik a szuperhősös akció-horror-vígjáték-szatíra, a streamingszolgáltató legsikeresebb sorozata, A Fiúk, melyben a jelek szerint ismét sikerült az alkotóknak átrúgni a pöttyös labdát a kerítésen.

A széria új trailerében teljesen felesleges számolgatni, hány embert trancsíroznak fel, mivel ezúttal nemcsak a már ismert szupik, de a V generáció című spinoff-sorozat szereplői, sőt, felturbózott állatok is fejest ugranak a vérfürdőbe.

A The Boys negyedik évadának első három epizódja június 13-án kerül be a Prime Video kínálatába, a maradék öt rész pedig ezek után, hetente érkezik.

Ez is érdekelhet:

Sorozat készült Ayrton Sennáról, és itt az első előzetese

Nem tudjuk ennél jobban várni a Sennáról szóló sorozatot, már az előzetese is hidegrázós.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Befutott a Marvel Megtorló-mozijának kőkemény első kedvcsinálója

Tippeld meg, miről fog szólni Jason Statham következő filmje!

Itt a Michael Jacksonról készült mozi utolsó nagy előzetese

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
28% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.