A Zsidók és romák a bigottság ellen nevű litván szervezetnek nem igazán tetszett a Stranger Things negyedik évada. Annyira nem, hogy egy online petícióban a széria legutóbbi évadából befolyt pénzt követeli a Netflixtől. Az ok egészen prózai.

A szervezet kiszúrta, hogy az épület, melyben a sztori szerint a szovjetek a sorozat egyik hősét, Hoppert tartják fogva, a Litvániában található Lukiškės börtön, ahol a második világháború alatt a nácik zsidókat, romákat és politikai elítélteket tartottak fogva és öltek meg.

Ráadásul a börtöntől nem messze követték el 1941 és 1944 között a Ponary-tömeggyilkosságokat, melyben történészek szerint több mint százezer ember vesztette életét. A szervezet szerint a Netflix az épület szerepeltetésével nem tisztelte az elhunytak emlékét, sőt, egy vállalkozó a negyedik évad bemutatása után Stranger Things-tematikájú szálláshellyé alakította az épületet, ahol 107 euróba került volna egy vendégéjszaka, és ahol a látogatók olyan tetoválást kaphattak volna ajándékba, amilyen Tizenegy karján is éktelenkedett a szériában.

Végül a kezdeményezés, valószínűleg a felháborodás miatt hamvába holt, a vállalkozó pedig kijelentette, hogy egyetlen éjszakát sem értékesített, pedig már reklámot is készített a szálláshelynek.

A petíció a pénzkövetelés mellett azt kéri az alkotóktól, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot, amiért profitszerzésre használták a tragikus múltú épületet. A Netflix nem kommentálta a követeléseket, de nem valószínű, hogy a gyengélkedő streamingszolgáltatónak most túl sok felesleges pénze lenne ilyesmire.

Ez is érdekelhet:

A Sziget idén sem lesz süket a világ dolgaira

Két veretés között/alatt menni fog a népnevelés, jótékonykodás is ezerrel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Háromdimenziós avatárokkal tér vissza az Illés együttes az MVM Dome-ban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés