Hamarosan érkezik a dokumentumfilm, amit Sean Penn éppen Ukrajnában forgatott, amikor az oroszok megtámadták keleti szomszédainkat.

Az amerikai színész a támadást követő napokban elhagyta az országot, ám később visszatért, hogy az immár hadban álló Ukrajnában fejezze be a Superpower című film munkálatait. Penn azóta is az ukránok ügyének legnagyobb hollywoodi szószólója, tavaly még az Akadémiát is megfenyegette, hogy amennyiben nem hagyják beszélni az ukrán elnököt az Oscar-gálán, beolvasztatja a korábban kapott szobrait. Végül Zelenszkij nem beszélt a díjátadón, de a szobrok azért maradtak a vitrinben, egyet kivéve, amit Penn kölcsönadott az elnöknek a háború végéig.

A dokumentumfilmet már bemutatták a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon és a premier után megfogalmazott kritikák nem voltak túláradóan pozitívak. Sokan elmondták ugyanis, hogy Penn túlságosan előtérbe helyezi magát, így kvázi főszereplőt csinál magából egy olyan alkotásban, melynek nem is róla kellene szólnia.

Nos, remélhetőleg hamarosan mi is kialakíthatjuk a saját véleményünket, ugyanis szeptember 18-án a Superpower bekerül a Paramount+ kínálatába. Mivel az említett szolgáltató tartalmai nálunk a SkyShowtime-nál elérhetőek, remélhetőleg hamar műsorra tűzik nálunk is.

Ez is érdekelhet:

Sean Penn kacérkodott a gondolattal, hogy fegyvert fog az oroszok ellen

Az Oscar-díjas színész meglepő kijelentést tett egy friss interjúban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

5 dolog, amit talán nem tudtál a Verdákat ihlető filmről

Mennyire ismered az egyik legnépszerűbb horrorszériát? Sikoly-kvíz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés