Mostanra senkinek nem lehetnek kétségei afelől, hogy Sean Penn a szívén viseli Ukrajna honvédő háborújának ügyét.

A személyes érintettség kétségtelen, hiszen az invázió megindulásának idején a színész Kijevben tartózkodott egy dokumentumfilm forgatása miatt. A munkálatok során személyesen is találkozott az ukrán elnökkel, Vologyimir Zelenszkijjel, akit annyira nagyra tart, hogy amikor felmerült, az amerikai Filmakadémia nem engedi beszélni a politikust az idei díjátadón, Penn kilátásba helyezte, hogy nyilvánosan fogja beolvasztani a nála lévő szobrokat.

Erre mindeddig nem került sor, aminek feltehetőleg az az oka, hogy a gálán a szervezők egyperces néma csöndet szenteltek a háborúban álló országnak.

Most a színész a Hollywood Authentic riporterének adott interjút, melynek igen nagy részében az orosz–ukrán háborúról volt szó. Ebben Penn tett néhány szenvedélyes kijelentést, melyek közül talán a következő volt a legmeglepőbb:

Arra gondolsz, hogy mégis miféle évszázadban élünk. Mert a minap egy brentwoodi benzinkúton voltam, ma pedig már arra gondolok, hogy fegyvert ragadok Oroszország ellen. Mégis, mi a fasz folyik itt?

A színész persze azt is leszögezte, hogy ezek csak gondolatok, a valóságban ő pacifista eszméket vall, így inkább a segélyszervezetén keresztül segíti az ukránok ügyét, minthogy ténylegesen fegyvert fogjon a kezébe.

Penn a CORE (Community Organized Relief Effort) nevű nonprofit szervezetről beszélt, amely háborús és katasztrófa sújtotta helyszíneken foglalkozik a rászorulókkal a világ több pontján, jelenleg Lengyelországban is segíti az ukrán menekülteket.

Ez is érdekelhet:

Sean Penn egy „hablatyoló bolond”, amiért visszasírja a férfias férfiakat

Penn szerint egyre több férfi húz szoknyát nadrág helyett és neki ez nem tetszik. Tragikus a csávó.

(forrás: Hollywood Authentic, főkép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

5 dolog, amit talán nem tudtál a Verdákat ihlető filmről

Mennyire ismered az egyik legnépszerűbb horrorszériát? Sikoly-kvíz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés