Sean Penn ultimátumot adott az Amerikai Filmakadémiának: ha a szervezők nem engedik szóhoz jutni Volodimir Zelenszkijt, az orosz invázió sújtotta Ukrajna elnökét a néhány óra múlva kezdődő Oscar-gálán, nyilvánosan fogja beolvasztani Oscar-szobrait.

Amiből egyébként kettő is van neki, az egyiket a Titokzatos folyó, a másikat pedig a Milk című film főszerepéért kapta, így nem valószínű, hogy a levegőbe beszél.

A színész elmondta, hogy úgy tudja, Zelenszkijnek az Akadémia nem adja meg a lehetőséget a felszólalásra a gálán, és amennyiben ez igaz, a rendezvény bojkottjára szólítja fel a résztvevőket, ő maga pedig nyilvánosan fogja elpusztítani a szobrocskákat.

Mindezt a CNN riporterének mondta, amit itt meg is nézhetsz:

Penn a tiltakozást és a szoborpusztító performanszot arra az esetre helyezte kilátásba, ha kiderül, hogy az ukrán elnök üzenete tényleg a szervezők döntése miatt nem jelenhet meg a gálán. Ebből az egészből még egész komoly botrány is kerekedhet, vagyis akit érdekel az itthoni idő szerint hétfő hajnalban kezdődő díjátadó, most egy kicsit jobban izgulhat.

A színésznek egyébként már csak azért is fontos az orosz agresszió elleni kiállás, mert a háború első napjait Ukrajnában töltötte, mivel egy dokumentumfilmen dolgozott a Vice Studios megbízásából.

Erről bővebben itt olvashatsz:

Sean Penn Ukrajnában filmezi az orosz inváziót

Ha valakinek esetleg kétségei lettek volna afelől, mennyire tökös az amerikai filmes.

(forrás: Deadline, főkép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Meghalt a világ legöregebb kutyája

AI-kvíz: kitalálod, milyen fogalmakhoz készítette a mesterséges intelligencia ezeket a képeket?

Nem tudod, miről maradtál le eddig, ha még nem láttad az Ugandai feláldozhatók előzetesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.