Az Eufória a második évadra az HBO egyik legkedveltebb sorozata lett, amit a stúdió a széria producerei mellett az abban szereplő fiatal sztároknak is megköszönhet.

A húzónév az induláskor még egyértelműen Zendaya volt, de időközben egy másik csillag is felkéredzkedett mellé az első sorba. A 24 éves Sydney Sweeney-ről van szó, aki rendkívül tehetséges és elképesztően gyönyörű fiatal színésznő.

A nap csaja Tarantino-filmből és HBO-sorozatból is ismerős lehet

Eufória, A szolgálólány meséje, Volt egyszer egy Hollywood…

Nem hiába kapott egyre nagyobb szerepet a karaktere a sztoriban, amiatt pedig mi biztosan nem fogunk lázadozni, hogy a történet már azt is megkívánta tőle, hogy dobja le a melltartóját a kamera előtt.

Azt gondolnánk, hogy borzalmasan kínos lehet, amikor egy nagy családi összeborulás alkalmával szóba kerül egy ilyen meztelen jelenet, de egy interjúban most kiderült, hogy Sweeney rokonai, különösen a nagyszülei elképesztően jó arcok. A színésznő Ellen DeGeneres show-jában osztotta meg a nyilvánossággal, hogy miután a nagyszülők látták unokájuk szexjelenetét, a következővel kommentálták a látottakat:

„Azt mondták, nekem vannak a legjobb melleim Hollywoodban.”

Nos, aki követi az Eufória epizódjait, biztosan nem akar vitába szállni ezzel a kijelentéssel.

Ez is érdekelhet:

(főkép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve