A Sony nagyon rajta van, hogy saját szuperhősös univerzumot építsen olyan karakterekből, akik a képregények lapjain Pókember közelében lebzselnek, ennek a kínos erőlködésnek pedig a Morbius című vámpíros gagyi a legújabb végterméke.

Nem titkoljuk, hogy mi nem igazán tudtuk szeretni ezt a filmet, de azt el kellett ismernünk, hogy a címszereplőt alakító Jared Leto elhivatottságán legalább nem múlt semmi.

Kedves Sony, könyörgünk, hagyd végre békén ezt a szerencsétlen Marvel-univerzumot!

A Netflixen erre csak legyintenénk, de a moziban ritkán látni akkora blamát, mint a Morbius.

A színész általában teljes mellbedobással indul neki a szerepeinek. A 2016-os Suicide Squad - Öngyilkos osztag megjelenése előtti hype például attól volt hangos, hogy emberünk Joker szerepében a csapók közötti időn kívül is terrorizálta a munkatársait. Bizarr ajándékokat küldözgetett nekik és a Joker gesztusaival kommunikált velük. Ez így rendben is lenne, de sajnos maga a film és az alakítás a felejthetőnél is kevesebb lett, és most úgy tűnik, hogy a történelem megismételte önmagát.

A film rendezője, Daniel Espinosa egy interjúban elmondta, hogy Leto a forgatáson még a szünetekben sem nem volt hajlandó kibújni Michael Morbius szerepéből, ami miatt sokszor kellett túlóráznia a stábnak. A csúszás oka egészen pontosan az volt, hogy a színész mindenhova mankóval ment – a karakter a vámpírrá alakulása előtt nincs valami jó bőrben –, ami miatt alsó hangon 45 perces szüneteket kellett elrendelni, valahányszor a sztárnak ki kellett mennie a mosdóba. Később ezt annyival tudták felgyorsítani, hogy Leto hajlandó volt kerekesszékbe ülni és azzal szállították ide-oda. (A mosdóban már magának kellett boldogulnia.)

Espinoza azt is elmondta, hogy bár ez kétségtelenül frusztráló lehetett a stábtagok számára, de neki rendezőként kötelessége támogatni a főszereplőjét, hogy az a lehető legjobb alakítást nyújthassa a filmben. Nos, alapból egyetértünk, de ebben az esetben talán nem ártott volna még néhány más, legalább ennyire fontos dologra is – forgatókönyv például, hogy mást ne mondjunk – kellő figyelmet fordítani.

Ez is érdekelhet:

Befutott annak a filmnek a magyar előzetese, melyben Nicolas Cage saját magát játssza

A címe pedig mindent visz: A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya. Így.

(forrás: Uproxx)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az Oscar-jelölésekkel kitömött Bűnösök rendezője tényleg feltámaszthatja az X-aktákat

A Resident Evil 2 rendezője elátkozta azokat az arcokat, akik elspoilerezik a Requiem történetét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve