Tudod, az ószövetség egy komplex utalásrendszer, nagyon sok rétege van, sokszor kell elolvasnod ahhoz, hogy megértsd az igazi mélységeit! – mondja mellettem egy szabadnapos pap, majd húzóra megissza a korsó sörét. Sört iszik és prédikál. A szabadság Szigete. És egy pap miért ne lehetne szabad? Miért ne lehetne itt bárki szabad? De tulajdonképpen miért ne lehetnél bármikor az? Ide most egy hétig nem figyelnek odafentről, sőt, jó eséllyel Jézus is itt van, így nyugodtan beöltözhetsz női ruhába, kitömheted a nővéredtől lopott melltartódat, és inzultálhatod az utcán sétáló turistákat. Mert szabad vagy. Vagy csak idióta.

Az előbb említett férfiú szőke parókát is húzott, biztos, ami biztos, és csak nem akarta megérteni, hogy mi úgy vagyunk szabadok, hogy teljességgel leszarjuk őt. De ilyet mi nem tehetünk, mert megsértjük az ő szabadságát, nem érti, miért nem akarunk bohémak lenni, miért nem megyünk bele a játékba, ezért megsértődik és agresszívabban támad. Majd lelép, és elkezdi követni a következő fesztiválozót. Szereted a banánt? És a mangót? – kérdezi. Kérdezze csak. Ő így lesz szabad.

Fotó: Szemerey Bence

Van, aki úgy, hogy mindenkivel pacsizik, aki csak szembe jön. Van, aki a keverőpultnál imitál szexet barátnőjével kutyapózban. Akad olyan is, aki kerekesszékkel crowdsurföl. A szabad Szigeten minden megtörténhet. Biztos, hogy nem szeretnél egy fotót ezzel a vadiúj Mercivel? Tényleg nem? De miért nem? – kérdezi a hoszteszlány kétségbeesett arccal. De hát szabad, nyugodtan beülhetek, még egy menő fotót is készítenek róla, hogy megmutathassam az unokáknak, látjátok, nagyapátok egyszer egy nagyon jó kocsiba is beülhetett. Pedig nem akart.

David Guetta úgy szabad, hogy öltözékével és arcszőrzetével tökéletes pontossággal idézi meg a csöves-kultúra jellemvonásait, észre sem vennénk, ha nem két akkora biztonsági vonulna mögötte, akik reggelire viszonylagos egyszerűséggel fogyaszthatnak el egy kombi Trabantot. Jaj, de kiderül, hogy ez csak egy hasonmás. Milyen cseles. És milyen rossz poén. Guetta rekordmennyiségű jó csajt vonz be a Szigetre, átlagos szettet nyom, a végén tűzijáték, hacacáré, de az End Show egyáltalán nem a buli végét jelenti. Amíg még fogy a sör, a fröccs, vagy az újdonságként behozott török raki, addig buli van. Érted? Nem állhatsz le!

Fotó: Botond Márton

Az A38-on a Tame Impala keverőjén elfelejtik feltolni az ÉNEK-feliratú potmétert, így szabadon dalolászhatunk az alig hallható frontember helyett. A hanyag hangmérnök mellett egy menő autót támasztó, nagycsöcsű modell védi a laptop képernyőjét. Motiváció a melóhoz: megvan. A Franz Ferdinand újjáéledt motivációja is megfelelően erős ahhoz, hogy nyugodtan jelenthessük ki, a banda már megint csúcsformában van. És állítólag a városban is lesznek még pár napig, szóval nem árt résen lenni! Mind a Ferdinand, mind az Editors lejátszotta a színpadról az aznapi főfellépőt, bár meg kell hagyni, hogy Mika élete egyik legnagyobb koncertjére olyan mennyiségű nézőt kapott, hogy azt még talán Nick Cave is megirigyelte volna. Csak a fesztivál nevét nem tudta kiejteni normálisan. Nem szájget. Nem.

Beugrottam már, hogy megnézzem az unokatesóm koncertjét! – mondja ismerősöm a Netsky alatt. Először azt hiszem, át akar verni, de tényleg igazat mond. Jó család. Az élőben zenekarral megtámogatott, nagy bulit prezentáló drum & bass-istennel remek lehet összerántani egy családi bandát, feltehetően még egy Hosszú fekete haj-at is úgy telepakolna wobblerekkel, hogy attól Skrillex is elmorzsolna egy könnycseppet.

Elmorzsoltál a fesztiválon is néhányat a por és a bogarak miatt, vagy akkor, amikor a ruhád tisztaságára kínosan ügyelve odalépett hozzád egy holland lány, és teljes természetességgel a pofádba fújt egy maréknyi rózsaszín port. Color party. Tiszta India. A Nagyszínpad öt kilométeres körzetében hétkor elszabadul a színes pokol. Mert ha már úgyis több kilónyi port szívsz magadba, miért ne szívj egy kis színes port is? Bár ez most nem hangzott túl jól. Rossz az, aki rosszra gondol.

Fotó: Mózsi Gábor

Dénes Tamás valamiért úgy érzi, hogy a mikrofonba csak üvöltve lehet beszélni, így szinte hörögve kérdezi, hogy árjúredi, mindjárt indul a buli, de ez a jónépet nem érdekli, idejekorán felszakadnak a sokszínű zacskók, repül a por mindenhová. Jól néz ki, na, nincs ezzel baj. Ez azonban a takarítókat nem érdekli, akik a buli után szedegetik az eldobált nejlonokat. A faszomnak kellett ez… – dörmög egyikük halkan. Igen. Itt még méltatlankodni is szabad.

Jöhet egy kilépő fröccs? – hangzik el hajnalban a kötelező kérdés. Aztán lassan mindenki kilép. Lekerülnek a rózsaszín nyuszi jelmezek, a sufniba kerülnek a zászlók, a leopárdmintás női ruha, a műmellek, a pacsik, a pap is felhúzza talán a reverendát, és húzóra megissza a misebort. Innentől kezdve egy éven keresztül kénytelenek lesznek beérni a szabadság megkurtított verziójával. De aztán jövőre minden indul elölről a Fesztiválköztársaságban. És ez így van jól. Talán addig még mi is beszerzünk egy leopárdmintás női ruhát, hogy olyan szabadok lehessünk, mint soha.

Főkép: Szemerey Bence