Lehet persze a teleregényt nézni is, de kártyázni még annál is izgalmasabb.

Hogy a Szomszédok-kultusz mennyire örök, azt döntsék majd el a leszármazottaink, de az biztos, hogy a mai harmincasoknak és az idősebbeknek jelent valamit a köztévén 1987-től 1999-ig futó, azóta számtalanszor ismételt sorozat. Sokaknak nem is keveset. A kisembereket alakító nagy színészek, a mai közéletre rímelő vagy azzal éppen ellentétes témák, az epizódvégi, kamerába mondott életbölcsességek, a felismerhető, ma is ugyanolyan vagy épp teljesen megváltozott helyszínek, a bakik, a megmosolyogtató részletek, vagy ezek összessége kedvelők, sőt, rajongók tízezreit varázsolják el.

A Szomszédok-kal nemcsak nosztalgiázni lehet, a mentők és a rendőrség is többször kérte fel a színészeket, hogy egykori karakterüket alakítsák friss baleset- vagy bűnmegelőzési videókban.

OMSZédok címmel, Julcsi lovagjával készítettek balesetmegelőzési akcióvideót a mentők

Sérült gyerek, feltüzelt férfi, szirénázó mentőautó és epizódvégi bölcsesség alig negyven másodpercben.

Szomszédokos indokolatlan cenzúra-szpotok készültek:

Újravágott anyagban reagáltak a szereplők például a koronavírusra és a teleregény lehetséges folytatására:

A Markó utcai mentőpalotában a Nagy Fehérről neveztek el egy tantermet, évtizedekkel később megvalósították a medikája egyik ötletét, a Gazdagréti Batman pedig magnumos főcímet és becenevéhez méltó kisvideót kapott.

Mágenheim doktorról neveztek el egy tantermet

A falról a Nagy Fehér tekint a tanulókra.

A Szomszédokban találta ki Magenheim medikája, a mentőszolgálat tényleg megvalósította

Pedig a Nagy Fehér akkor még nem tartotta kivitelezhető ötletnek.

Gazdagréti Batman: kezdődik

Garázda banda. Megfélemlített nyugdíjasok. Bevonuló katasztrófák. Felrobbantott metró. Kihűlő leves. Csak egyvalaki segíthet!

A több mint 15 ezer tagú Szomszédok Facebook-csoport egyik tagja, Trencsényi Péter pedig elkészítette a Szomszédok taktikai kártyajátékot.

Az egyébként magántanárként dolgozó Péter feleségével már többször végigpörgette a háromszázharmincegy részt a közös három évük alatt, és természetesen a Szomszédok harcikártyákat is ismeri, de zavarta, hogy azokkal nem lehet játszani. Ezért nagyjából egy hónapos munkával elkészített egy olyat, amivel viszont lehet, sőt, érdemes is.

Százhetvenhárom szereplőt találunk a kártyalapokon – ennyien persze nem laktak a Lantos utca 8.-ban, de a főszereplők mellett olyan gyakran látott mellékszereplők is lapot kaptak, mint Oli úr, Rezső, Rozsomák, Virág doktor, Deziré vagy Janka néni, utóbbi például

„hirtelen látogatásával úgy meglepi ellenfelét, hogy annak ereje és esze 2-vel csökken, viszálykeltési kedve azonban 3-mal növekszik”.

Őket mindannyian ismerjük, de még velük se jönne ki a százhetvenhármas létszám, ezért külön lapja van a fehér Trabantnak („Már megint lefulladt ez a dög…”), a Betörésnek („Már megint mindent elvittek…”), a Taki bácsit mindig takikámozó taxis kollégának („Bandaháború”), Bakonyi elvtársnak („Elvtársi szívesség”), László atyának („Ördögűzés”), a reanimázó úszómesternek, Pityu papagájnak és még sok tucat, akár csak egyszer feltűnő epizodistának is.

A játék menete egyszerű: mindkét játékos hat lapot kap, az első játékos pedig az alapján választja ki a harc típusát – erő, ész, viszály –, hogy a nála lévő karakter szerinte miben erős (Janka néni viszálykeltésben – némi képzavarral élve – a royal flush). Ezután a másik játékos is választ egy lapot, amivel azt gondolja, hogy le tudja győzni az ellenfele lapját a választott kategóriában, a játékosok egyszerre leteszik a lapokat, és összehasonlítják az értékeket. A magasabb nyer.

Ez így jópofa, de azért nem annyira izgalmas. Itt viszont még nem ér véget a harc: a kártyák képességei megváltoztathatják a harc kimenetelét,

az Öreg például 3-mal növeli Magenheim doktor erejét, csábítói képességét viszont semlegesíti.

És ettől olyan igazán szomszédokos ez a játék. Az alkotó ezeket a képességeket ugyanis a sorozat mély ismeretével találta ki, ráadásul sok humorral, ami nem volt ugyan a Szomszédok legfőbb ismérve, de nyomokban előfordult, a játék funkciójához, a szórakoztatáshoz pedig elengedhetetlen.

A végére már csak egy fontos kérdés maradt: hol lehet kapni a Szomszédok taktikai kártyajátékot? Sehol. A szerzői jogok miatt Péterék nem árusíthatják, az MTVA engedélye kellene hozzá, meg is keresték őket Péterék, de nem érdeklődtek a kártyajáték iránt, és engedélyt sem adtak. Erről a linkről viszont pdf formátumban letölthetők, kinyomtathatók és kivághatók a lapok (laminálás ajánlott), ott olvasható a részletes, de nem bonyolult szabályzat.

Aztán jöhet, ami még nem volt!

Ez is érdekelhet:

Oli úr bukása, Kulka mint Vágási Feri: kevéssé ismert tények a Szomszédokról

Tudod például, hogy keletkeztek a legendás végefőcím-monológok? Annyit mondunk: Julcsi!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában