A fura című Mission: Impossible - Leszámolás - Első rész már a mozikban, és a hibázni képtelen Tom Cruise ezzel a trippel sem okozott csalódást a rajongóinak. Bár az egész filmből Cruise motoros mutatványát harangozták be a leginkább, a mozit dicséri, hogy még csak nem is ez a leglátványosabb és legizgalmasabb akciójelenet a játékidő közel három órája alatt.

Nem spoiler, hiszen már a trailerekben és az előzetes mozgóképes vágykeltőkben is megjelent, hogy a fináléban nagy szerepet kap egy sebesen száguldó vonat, melynek mozdonya és néhány kocsija egy szakadékba zuhan, miközben a főhős és partnere a sorban leszakadó vagonokon verekszik keresztül magukat.

A jelenet elképesztően izgalmas és látványos, de sokan nemcsak emiatt beszéltek róla annyit a premier után, de azért is, mert a vonatos akciózás kísértetiesen hasonlít az Uncharted 2 - Among Thieves című nagy sikerű videojáték egyik fejezetére. Ebben a részben a játék főhősének, Nathan Drake-nek egy szakadék felett lógó vonatról kell megmenekülnie, úgy, hogy hol a kocsikon kívül, hol azokon belül kell felfelé másznia, mielőtt azok lezuhannának. Íme az annak idején PlayStation 3-ra megjelent játék hivatkozott jelenete:

A hasonlóság annyira szembeötlő, hogy még a játék direktora, Bruce Straley is megszólalt az ügyben. Néhány képet tett ki a Twitterre, párba állítva az új Mission: Impossible és az Uncharted 2 hasonló jeleneteit, melyeket a következővel kommentálta:

...a hízelgés legőszintébb formája.

Mármint az utánzás, de ezt csak mi tesszük hozzá, hiszen ezt ő nem írta ki a posztjában, melyet itt meg is mutatunk:

A plágiumvádat szerencsére senki nem veszi komolyan, de a felfedezett hasonlóság mindenesetre elég érdekes ahhoz, hogy reklámot csináljon a filmnek és a játéknak egyaránt, amit egyébként mindkét cím megérdemel, hiszen kiváló alkotásokról van szó.

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés