Az The Boys legalább annyira vicces, mint amennyire kíméletlen, aminek köszönhetően az Amazon sikersorozata három évad alatt több millió rajongót szedett össze. Ezúttal a kíméletlenséget vettük gore-cső alá (elnézést kérünk!) egy jó kis szombati tunkoláshoz. Íme a három eddigi évad tíz legbrutálisabb jelenete. Vigyázat, nyilvánvaló spoilerveszély!

10. Kék sólyom betonba harap

A tizedik helyezett a harmadik évadból érkezett. A nem is annyira leplezetten rasszista Kék Sólyom akkor kerül A-Train begyébe, amikor az egyik kirohanása alkalmával súlyosan megsérül a villámgyors szupi öccse. Bosszúból A-Train elkapja a bokáját és izomból szaladni kezd, a Kék Sólyom pedig szépen elkopik az aszfalton.

9. Billy Butcher benéz a Bálnába

Az állatvédők erősen sziszeghettek, amikor The Deep egy bálna hátán pózolva próbálta meg megállítani a Fiúkat, Butcher azonban, ahelyett, hogy behúzta volna a féket, a bivalyerős motorcsónakkal egyenesen a hatalmas állat oldalának rontott. Az eredmény egy büszkeségében erősen sértett szupi, egy rakás vérben szuttyogó főhős, és egy oldalban kilyukasztott bálna... meg a belei.

8. Susan Raynor elveszíti a fejét

A második évad utolsó része is tartogatott egy izmos mindfuckot, amikor néhány fő- és mellékszereplőnek hirtelen, minden átmenet nélkül szétpukkant a feje. Az egész szegény Raynorral kezdődött, amire a nézők egészen egyszerűen nem lehettek felkészülve. Persze, egy fej szétrobbanását premier plánból nézni már alapból nem kellemes élmény, de ilyen alattomosan tálalva még keményebb a dolog.

7. Az egyik rosszfiú Kimikónak: Arcom leteszem!

A szériában a jók oldalán harcoló Kimiko is csinált néhány meredek dolgot, a legdurvább azonban a második évad egyik bunyója volt, melynek során a néma szupi belemarkolt az egyik rosszfiú pofájába, majd a bőrt és az izmot elkezdte letépni a koponyájáról. Tipikus „aztakurva!” pillanat, ami ráadásul viszonylag váratlanul is jött, hiszen annyi más módon le lehetett volna szerelni azt a szerencsétlen fogdmeget.

6. Popclaw és az önzetlen főbérlő

Hamar kiderült, hogy az emberfeletti erővel rendelkező szupikkal nem életbiztosítás a szex. Az első évad egyik szereplője, Popclaw a főbérlőjével került alkalmi kapcsolatba, a pali pedig olyan szerencsétlen volt, hogy engedte a hölgyet az arcára ülni. A dolgát amúgy jól végezte, hiszen sikerült a csúcsra juttatni a partnerét, de az orgazmus hevében Popclaw nemes egyszerűséggel darabokra zúzta a főbérlő fejét. Nem épp erre gondolunk, amikor a biztonságos szexről van szó.

5. Mesmer a WC peremére néz

A második évad egyik epizódszereplője volt ez a karakter, akit az A.I. - Mesterséges értelem mostanra alaposan megnőtt gyerekszínésze, Haley Joel Osment alakított. A figurának az lett a végzete, hogy a trükkjeit nem igazán díjazta a Fiúk vezére. Billy Butcher többször is megmutatta Mesmer arcát egy WC peremének, aminek nagyon nem lett szép vége.

4. Hughie barátnője rosszkor, rossz helyen

Az első rész ikonikus, mindent elindító pillanata is simán felfért a listára. Akkoriban sokan még nem tudhatták, mire megy ki itt a játék, így amikor A-Train keresztülszaladt Hughie barátnőjén, a nézők majdnem annyira megdöbbentek, mint szerencsétlen srác, aki csatak véresen állt lefagyva, kedvese kezének csonkjaival az ujjai között. Az alkotók hamar egyértelművé tették, hogy ez a sorozat bizony nem lacafacázik.

3. A Mélység esete a polippal

És most nem a fajok közötti erotikára gondolunk – pedig a The Deep ágyékára tapadt fejlábú látványa sem volt piskóta –, hanem arra a jelenetre, melyben Homelander arra kényszeríti a halakkal társalgó szupit, hogy faljon be egy élő polipot. Nem tudjuk, te hogy vagy ezzel, de mi rendesen émelyegtünk közben.

2. A Hősgazmus a csúcsra jut

A harmadik évad Herogasm című epizódját már jó előre beharangozták az alkotók, hogy ezzel aztán tényleg nagyon messzire rúgják a pöttyös labdát, és nem is hazudtak. A majdnem explicit szex csak az egyik dolog, ami miatt a nézők csak kapkodták a fejüket. Ennél egy fokkal meredekebb a péniszével szimbiózisban élő szuperhős, különösen pedig az a jelenet, melyben Mother's Milk véletlenül benyit egy olyan szobába, ahol minden idők legnagyobb ejakulációja zajlik éppen.

1. Termite elmegy a f.szba

Akik valami érthetetlen okból azt gondolták, hogy a harmadik évadra a The Boys egy kicsit visszavesz a polgárpukkasztásból, már az első rész alatt el lettek igazítva. A Termite (azaz Termesz) nevű szuperhős, akinek az a különleges képessége, hogy kedvére zsugorodhat mikroszkopikus méretűre, egy homoszexuális aktus során összemegy és bekúszik partnere péniszébe, hogy belülről izgassa a legnemesebb szervét. Aztán a sok felszívott kokó elkezdi csavarni az orrát, a tüsszentés miatt pedig egy pillanat alatt eredeti méretűre nő. Az eredmény a film- és sorozattörténelem legmegdöbbentőbb halálos balesete. A széplelkek, akik végigküzdötték az addigi két évadot, itt végleg rájöhettek, hogy ez a széria talán tényleg nem nekik való.

Ez is érdekelhet:

The Boys harmadik évad > minden, amit idén szuperhősködés címén láthattunk

Ha egy ligában játszanának, akkor most leírhatnánk, hogy az Amazon sorozata egy akkorát odavert a Marvelnek, amiből nehéz lesz felállni.

És ezt olvastad már?
Nyomorult karácsonyfát sikerült felállítani a londoni Trafalgar Square-en