Aki figyelemmel kíséri az HBO új sikersorozatát, annak nemigen jelent nagy meglepetést, hogy már be is rendelték a második évadot.

Hiszen már az első részt is rengetegen látták, de a második epizód még ehhez képest is gigantikus, az HBO történelmében példátlan, 22 százalékos nézőszámnövekedést tudott elkönyvelni. Közben mind a kritikai, mind a nézői visszajelzések nagyon jók, ráadásul a közösségi médiában is ezerrel pörög a széria, vagyis a folytatás berendelése nagyjából már a premier óta betonba volt vésve.

Végül az HBO és a Warner közös közleménye erősítette meg a dolgot, amikor a Twitterre végre feltöltöttek egy klipet a várva-várt, és a rajongók által már hetek óta biztosra vett Season 2 felirattal.

Nem akarunk spoilerezni, ezért a videojátékok világában nem annyira otthonosan mozgó nézők számára egy szót sem árulunk el a The Last of Us Part II cselekményéből, mivel nagyon valószínű, hogy a második évad ezt fogja feldolgozni.

Legyen elég annyi, hogy a folytatás sokkal keményebb lesz, mint az első évad, amiből még bőven van hátra néhány komolyabb fordulat és erős pillanat.

Ez is érdekelhet:

Te láttad már, milyen bombázó rejtőzik A halottak hadserege című film zombikirálynőjének förtelmes maszkja alatt?

A film egy közepes zombihorror-akció, teljességgel felejthető karakterekkel, de legalább a főzombi elképesztően dögös.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
31% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
69% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.