A fent található kérdést többen tették fel a lemez hallgatása közben. Már csak azért is, mert egyetlen pillanata sem emlékeztet a jó öreg hazaira. Ami nem feltétlenül baj.

Nem lennénk egyetlen olyan magyar rockzenekar helyében sem, amely úgy szeretne laza maradni, hogy közben még a kúlsági együtthatót és a gitárriffek, valamint az énektémák fülben maradási rátáját is szeretné olyan szintre emelni, amelyre általában még a külföldi kollégák is csak ritkán képesek. Kőváry Zoli és a The Trousers új lemezével, a Freakbeat-tel olyan bámulatos lazasággal hozza mindezt, mintha az anyatejjel is a hammonddal kevert torzított gitárhangzást szívták volna magukba.

A Freakbeat-ből hihetetlen erősséggel szól a dög. Az a fajta dög, amit alig egy–két magyar produkció tudhat csak magáénak. Jelen esetben azzal a szerencsés helyzettel állunk szemben, hogy a banda képes volt egy olyan lemezt összehozni, ami mindent megidéz, ami a rock számára valaha is fontos volt a Beatlestől a Black Keysig, és mégsem hallatszik unalmas másolatnak. A színvonal egyenletesen magas, egyetlen dal sem gyengébb a másiknál, vagy legalábbis nem sokkal, slágerek követik egymást 45 percen keresztül, de valahogy mégis a lemezt indító I Get Around hallatán indulhat be az elégedett csendítés, és a sajnálkozás, hogy egy ilyen dalból itthon nem lehet valódi nemzedéki himnusz.

A Real Deep Groove-ban még Nicke Andersson, a The Hellacopters frontembere is tiszteletét teszi, gazdagabbak leszünk egy The Kinks feldolgozással (All Day and All of the Night), majd a lemezt záró Demon Gasoline széles terpeszben küld el mindenkit, hogy újra megnyomja a play gombot. A Freakbeat olyan lemez, amit üvöltetni lehet a nyáron, sörözés vagy autóvezetés közben. Nem minden idők legjobbja, de annyira kellemes, hogy megéri rongyosra hallgatni. A cikk alatt meg is teheted.

8/10

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve