Kerülőutak (Sideways, 2004)

A Kerülőutak aprócska film, melyben óriási szív lüktet. Egy totálisan diszfunkcionálisnak tűnő barátságról mesél egy sérült, évek óta a válását gyászoló, introvertált irodalomtanár és egy nagyvilági, igazi nyughatatlan sármőr színész között. Ők ketten elutaznak Kalifornia borvidékére, hogy megüljék az utóbbi legénybúcsúját, aki gyakorlatilag minden élő nőt megdugna a szőlőtőkék környékén, míg barátja sötét felhőként kíséri őt. Paul Giamatti és Thomas Haden Church egyszerűen zseniálisak, azonnal a nézők szívéhez nőnek, amint felbukkannak a vásznon. Hölgy olvasóinknak is ajánljuk ezt a gyöngyszemet. Ennél többet nem tanulhatnak a férfilélekről a képernyő előtt ülve.

Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (Master and Commander: The Far Side of the World, 2003)

A Kapitány és katona Russell Crowe és Peter Weir egyik kevésbé körülrajongott, ám ettől még kiváló munkája, melyben egy elvhű, katonaként, kapitányként és úriemberként is kifogástalan ember és a különböző értékeket szintén nem nélkülöző legénysége történetét meséli el, akik egy félelmetes francia hadihajóval kénytelenek szembenézni a könyörtelen óceánon. Ez az izgalmas, roppant látványos mozi a kitartásról, a bátorságról, a fegyelemről, a becsületről, a bajtársiasságról és a tiszteletről szól. Csupa olyan dolog, ami férfivé teszi a férfit.

Holt költők társasága (Dead Poets Society, 1989)

Ismét Peter Weir, ezúttal egy sokkal szélesebb körben ismert és elismert filmje, amit egészen egyszerűen nem lehet elégszer megnézni. Robin Williams a lánglelkű irodalomtanár szerepében mindannyiunkra óriási hatással volt, az alkotás üzenetét pedig nem lehet elégszer tudatosítani magunkban: az életet élni, megélni kell, a fiatalság ugyanis múlandó, és mindannyian elmegyünk, akár megtettük, amiket szerettünk volna, akár nem. A mozi emellett a férfiak szépség utáni örök vágyódásának is megható, megrázó emléket állít.

Pop, csajok satöbbi (High Fidelity, 2000)

Stephen Frears alkotása már a könnyedebb vonalat hozza, de ez nem jelenti azt, hogy ne beszélne fontos dolgokról. Rob Gordont elhagyja a barátnője, ami arra készteti, hogy addigi kapcsolatait átgondolva kiderítse, vajon mit ront el mindig. A Pop, csajok satöbbi tele van olyan jelenetekkel, melyekre a legtöbb férfi néző egészen biztosan tud rezonálni, ráadásul a főhőse közel sem tökéletes ember, olykor hibázik, máskor egyenesen hülyeségeket csinál, de benne van a fejlődés lehetősége, vagyis pont olyan, mint bárki közülünk.

A pankrátor (The Wrestler, 2008)

Darren Aronofsky filmje pont olyan, mint a főhőse: kívül kőkemény, belül törékenyebb, mint egy üres tojáshéj. Az alkotás a bemutatóját követően rövid ideig elhozta Mickey Rourke reneszánszát, aki ebben a moziban tényleg akkorát alakít, hogy a nézőnek beleszakad a szíve. Egy lecsúszott pankrátor, miután közlik vele, hogy a szíve bármikor felmondhatja a szolgálatot, elhatározza, hogy rendbeszedi az életét. A nem túl bonyolult sztori a bravúros narratívával és Rourke emlékezetes játékával karöltve az év egyik legjobb filmje lett.

Harcosok klubja (Fight Club, 1999)

Minden idők pasifilmje – minden idők legjobb mozis évéből, '99-ből –, amit egyszerűen képtelenség kihagyni erről a listáról. David Fincher remekműve már csak azért is kötelező néznivaló minden férfi számára, mert ha lehet, Tyler Durden története ma még aktuálisabb, mint a bemutatása évében. Annyi mindenről mesél ez a mozi, hogy arra egy külön cikk sem lenne elég. (Mi azért nekiugrottunk.) Többek között a mérgező maszkulinitásról, a mentális egészségről, a modernkori férfi útkereséséről is szól, és ezekkel még tényleg csak a felszínt kapargattuk.

A remény rabjai (The Shawshank Redemption, 1994)

Talán a legjobb Stephen King filmadaptáció, ami a premier évében a mozikban mérsékelt sikerrel ment, de azóta hatalmas kultuszt teremtett magának, teljesen megérdemelten. Börtönfilm, így hölgyeket nemigen látni a közel két és félórás játékidő alatt. A kitartás és a remény története ez, ami fennen hirdeti, hogy ha mindent megteszünk, ami rajtunk múlik, a sors előbb-utóbb a kegyeibe fogad. Ha figyelmen kívül hagyod ezt az értékes üzenetet, ez az alkotás még úgy is elképesztően érdekes, izgalmas és magával ragadó.

Egy fiúról (About a Boy, 2002)

Hugh Grant egy playboyt játszik, aki egész életében semmit nem csinált, hiszen apja annak idején összehozott egy karácsonyi slágert, melynek a jogdíjaiból ő maga is kiválóan megél. Emberünknek minden idejét a csajozás és a lazulás teszi ki, aminek azonnal vége szakad, amikor megismerkedik egy kissráccal, akivel fura barátság szövődik kettejük között. Az Egy fiúról a felnőtté válásról szól, amivel előbb vagy utóbb, de mindenkinek szembe kell néznie.

A Wall street farkasa (The Wolf of Wall Street, 2013)

Martin Scorsese modern klasszikusa vígjátéknak, bűnfilmnek és bukástörténetnek is remek. A felszínen velőtrázóan vicces, pedig itt kőkemény droghasználatról, prostítúcióról és üzletszerű csalásról van szó, így rendszeresen megkapja azt a kritikát, hogy a bemutatott életstílust romantizálja, de ez egyáltalán nem igaz. Jordan Belfort története tökéletes példabeszéd arról, hogy dollármilliók, szuperjachtok és megvehető bombázók ide vagy oda, valójában mindenki a maga szintjén nyomorog. Fontos tanulság ebben a státuszhajhász modern világban minden férfi számára.

Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan, 1998)

Mivel sajnálatos módon a háború maszkulin műfaj, ezért mindenképpen akartunk egy háborús filmet is ajánlani. Az elmúlt évek egyik legjobb alkotása, a Nyugaton a helyzet változatlan jutott először az eszünkbe, de mivel az egy különösen depresszív látlelet, mi pedig szerettük volna valami kevésbé nyomasztó darabbal zárni a listát, ezért inkább Spielberg klasszikusát vettük elő a dobozból. A Ryan közlegény megmentése arról szól, hogy képesnek kell lennünk még a háború értelmetlenségének poklában is találni valamit, ami előre visz minket, ez pedig egy olyan tanulság, amit a mindennapok során is érdemes alkalmazni.

Ez is érdekelhet: